Ki érhet Oszama bin Laden nyomába?

Vágólapra másolva!
Oszama bin Laden halála óta nem akadt hozzá fogható bűnöző az FBI top tízes listáján, amit még J. Edgar Hoover talált fel. Az amerikai szövetségiek azért most is szörnyű bűntettek elkövetőit - gyerekgyilkosokat, családirtókat és drogkartell-vezetőket - keresnek a lista segítségével. Ki vette át az al-Kaida-vezér helyét a legkeresettebb bűnözők közül?
Vágólapra másolva!

1949-ben egy washingtoni újságíró megkérdezte az FBI akkori főnökét, kik a legkeményebb fickók, akiket az FBI üldöz. A szövetségi nyomozóiroda tíz fotót küldött a legveszélyesebb bűnözőről válaszul az újságírónak, a Washington Daily News pedig másnap le is hozta a címlapján. A cikk annyira népszerű lett, hogy annak hatására több bűnözőt is sikerült elfognia az FBI-nak, ezért a hivatal akkori vezetője, J. Edgar Hoover úgy döntött, rendszeresen közzéteszik a legveszélyesebb körözött bűnözők listáját.

1950 óta középületek plakátjain, valamint újságok és magazinok hasábjain hirdették Amerika legveszélyesebb bűnözőit, ma ugyanezt a Twitteren és a Facebook-on is megteszi a szövetségi nyomozó iroda. Az okostelefonok elterjedésével az FBI már külön alkalmazást is fejlesztett a listához: ha valaki lát egy bűnözőt, az alkalmazás segítségével rögtön leadhatja a drótot a hatóságoknak.

A program bevezetése óta 494 bűnöző került fel a top tízes listára, amiből 463-at el is tudtak kapni, volt, aki feladta magát. Egy bűnözőnek két feltételnek kell megfelelnie, hogy a listára kerülhessen. Egyrészt a társadalomra különösen veszélyesnek kell lennie, súlyos bűncselekményeket kell elkövetnie. Másrészt csak azok kerülnek fel a listára, akiknek a kézre kerítését várhatóan segítheti az arcképük nyilvánosság elé tárása. Az FBI regionális és központi irodáiban összeállítják a top tízbe szánt bűnözők listáját, amit végül az FBI igazgatója hagy jóvá. A rendszer néha elég lassan működik - Oszama bin Laden halálát követően például a terroristavezért csak egy évvel később, 2012-ben vették le a listáról.

FBI top 10, az FBI tíz legkeresettebb bűnözője Forrás: FBI

Az ötvenes években jellemzően bankrablók, betörők és autótolvajok szerepeltek a listán, a hatvanas években a közvagyon rongálása, a szabotázs és az emberrablás dominálták listát. A hetvenes években már a szervezett bűnözés és a terrorizmus is megjelent, a nyolcvanas és a kilencvenes években pedig a szatírok, a nemzetközi terroristák és a drogkereskedők tartoztak az élbolyba. Az utóbbi évtizedben Oszama bin Laden vezette az FBI tízes listáját, a kihullása után más jellegű bűnözők vették át az első helyeket. Íme a tíz toplistás:

Az injekciós

Victor Manuel Gerena a legrégebbi listán szereplő, és ő ér a legtöbbet a nyomravezetőknek. Az FBI egy hétmillió dolláros fegyveres rablásért üldözi, amit egy Los Macheteros nevű bűnbanda tagjaként követett el Connecticutban. 1983-ban Gerena egy pénzszállító cég két alkalmazottját ejtette túszul, majd ismeretlen bénító anyagot fecskendezett beléjük, hogy ártalmatlanítsa őket. Ha valaki tippet ad az FBI-nak, 1 millió dollár üti a markát. Gerena 1984 óta van a listán.

Forrás: FBI

A szökevény

Glen Stewart Godwin 1987-ben megszökött a legendás Folsom Prisonből, ahol emberölésért ült. A börtönből egy becsempészett fűrésszel sikerült megszöknie: lyukat vágott a börtön kerítésébe, majd egy óriási ereszcsatornán keresztül a közeli folyóig mászott. A folyóhoz érve valószínűleg a felesége által otthagyott csónakkal menekült tovább Mexikóba. Még ugyanabban az évben drogcsempészetért kapták el a mexikói hatóságok, amiért a guadalajarai börtönbe küldték. Onnan 1991-ben ismét megszökött, ráadásul úgy, hogy megölte az egyik rabtársát is. Godwin 1996 óta van a listán és százezer dollárt ér.

Forrás: FBI

A családirtó

Bobby Fisher feltételezhetően 2001-ben hátulról fejbelőtte feleségét, két kisgyerekének pedig "fültől-fülig" elvágta a torkát. Ezt követően nem sokkal felrobbantotta arizonai házukat, amelyben mindannyian laktak. A férfi a rokonok és barátok elbeszélései alapján diktatorikus személyiség volt, folyamatos terrorban tartotta a családját, miközben külvilág felé a kiegyensúlyozott családapa képét igyekezett mutanti. Feltételezések szerint egy prostituálttal való félrelépés miatt elkezdett félni attól, hogy felesége elválik tőle. Ez a félelem végül elhatalmasodott rajta, és végül a brutális gyilkossághoz vezetett. Fisher erős testalkatú, sportember, vadász és horgász. Feltűnő az aranykorona a bal felső örlőfogán, és rendszeresen rágcsál dohányt.

Forrás: FBI

A klánvezető

Ravelo 2008-ban azzal gyanúsították meg, hogy részt vett piramisjáték-szervezésben, pénzmosásban, valamint heroin, kokain és marihuána terjesztésében. A férfi a vezetője a Barrio Azteca klánnak, ami a mexikói Juarezben működik. A klán fejvadászattal és drogkereskedelemmel foglalkozik a mexikói-texasi határ környékén. Az FBI feltételezése szerint Ravelo már átesett több plasztikai műtéten és az ujjlenyomatait is megváltoztatta. 2009 óta van a listán, az FBI pedig százezer dollárt ad érte.

Forrás: FBI

A gyerekfojtogató

Alexis Florest azért körözik, mert feltételezhetően részt vett az ötéves, Iriana DeJesus philadelphiai kislány elrablásában és megölésében. A lányt egy hétig keresték 2000 nyarán, mire a lakóhelyétől nem messze, egy lakásban találták egy szemeteszsákban, megerőszakolva és megfojtva. A Hondurasból származó Florest 2007 óta van a tíz legkeresettebb bűnöző között, a nyomravezető százezer dollárt kap.

Forrás: FBI

A cár

Az orosz származású Szemjon Moglijevicset a magyar rendőrök is ismerik, hiszen az orosz üzletembernek a kilencvenes évek elején Budapesten volt a székhelye. Magyar feleségével egy Budapest környékén levő erődben lakott. Benne volt a kelet-európai olajmaffiában, amivel súlyos milliókkal rövidítette meg többek között a magyar államkasszát is. Az FBI azért körözi, mert több ezer amerikai befektetőt lopott meg összesen 150 millió dollárral. Úgy tudják, hogy a Magyarországon Szeva bácsiként, az USA-ban pedig cárként is ismert bűnöző orosz, ukrán, magyar, izraeli és görög útlevéllel is rendelkezik, kemény dohányos és valószínűleg szakálla és bajsza is van. A listára 2009-ben került fel, a nyomravezetőnek százezer dollár üti a markát. (Az [origo] 2008-as portréját Szeva bácsiról itt olvashatja!)

Forrás: FBI

A selyemfiú

Jason Derek Brownt gyilkosságért és fegyveres rablásért üldözi az FBI. 2004-ben Phoenixben tüzet nyitott egy pénzszállító autóra, megölte a sofőrt és elrabolta a benne levő 56 ezer dollárt. A férfi folyékonyan beszél franciául, egyetemi diplomája van nemzetközi üzlettudományból, megszállott golfos, snowboardos és síelő. Az FBI szerint szeret a középpontban lenni és gyakran jár éjszakai mulatókba, ahol szeret rongyot rázni. Valószínűleg biszexuális hajlamai is vannak. A nyolcvanas évek végén mormon hittérítőként is dolgozott Párizsban. A FBI listáján 2007 óta szerepel, százezer dollárt ér.

Forrás: FBI

A pedofil

Eric Justin Toth, egy magániskolában tanított Washingtonban és feltételezhetően gyerekpornó felvételeket készített az iskola kamerájával. A kollegák a férfit számítógépes zseninek írták le, emellett azt mondták, hogy Tothnak nagyon jó szociális érzéke is van. Toth az FBI szerint lehet, hogy tutorként vagy babysitterként próbál állást szerezni magának. 2012 került a listára, Osama Bin Laden helyére, százezer dollárt ér.

Forrás: FBI

A bandatag

1998 júliusában Joe Luis Saenz a gyanú szerint lelőtt két ellenséges bandatagot Los Angelesben, majd kevesebb mint két héttel később elrabolta, megerőszakolta majd meggyilkota barátnőjét. Azóta különböző csatornákon üzent, hogy meg fogja ölni a rendőrt, aki megpróbálja elkapni. (Saenzt cikkünk megjelenése előtt néhány hónappal elkapták a Mexikói Szövetségi Nyomozók, de a listán még továbbra is szerepel.)

Forrás: FBI

Az erőszakoló

Fidel Urbinát azért körözik, mert feltételezhetően megvert és megerőszakolt egy nőt 1998-ban, miközben szabadlábon védekezett egy másik bűnüggyel összefüggésben. Ugyanebben az évben egy másik nőt is megvert és megerőszakolt, ám őt meg is fojtotta. A nő testét egy szénné égett kocsi csomagtartójában fedezték fel. Mindkét bűncselekményt Chicagóban követte el, de a hatóságok azt gyanítják, hogy már Mexikóban van.

Forrás: FBI