Vágólapra másolva!
Közel kilencszázezer brit állampolgár minősíttette magát újból munkaképessé azt megelőzően, hogy a szigetországban szigorú orvosi vizsgálatokhoz kötötték a rokkantsági nyugdíjra való jogosultságot. A vizsgált embereknek csupán a nyolcada minősült ténylegesen munkaképtelennek.
Vágólapra másolva!

A Telegraph című brit napilap beszámolója szerint az Egyesült Királyságban 878 300 rokkantnyugdíjas ember választotta azt, hogy újból minősítsék munkaképessé. Ezzel a lépéssel ugyanis elkerülhetik, hogy a mostantól bevezetett, szigorú orvosi vizsgálatokon kelljen átesniük. A vizsgálatokon további 837 ezer embert nyilvánítottak munkaképesnek, 367 300 rokkantsági nyugdíjon lévő embert pedig részlegesen munkaképesnek minősítettek át. A vizsgálatokra jelentkezők nyolcadát, 232 ezer embert találtak az orvosok ténylegesen munkaképtelennek.

Pattanások miatt is munkaképtelenné váltak

Az illetékes szaktárca miniszterei szerint ez jól jelzi, hogy eddig milyen sokan élősködtek a társadalombiztosítás pénzügyi erőforrásain. Egy konzervatív párti képviselő szerint a korábbi, munkáspárti kormány a régi tb-rendszert használta a munkanélküliségi statisztikák kikozmetikázására, munkaképtelenné nyilvánítva valójában munkaképes embereket. A hivatalos számok szerint ezzel a rokkantnyugdíjasok harmada vált újra munkaképessé. A statisztikák szerint egyesek pattanásokra, mások rándulásokra, meghúzott izmokra hivatkozva mentesíttették magukat a munka alól.

Több mint 46 ezer ember alkoholizmusra, több mint 29 ezer brit pedig droghasználatra visszavezethető panaszokra hivatkozva százalékoltatta le magát.

Magyarországon ugyancsak jelentősen megszigorítják a rokkantnyugdíj rendszerét, a kormány mintegy 12 ezer embert parancsol vissza újból a munkába.

A hálószobaadó ellen is tiltakoznak

A támogatási rendszert az idén jelentősen megszigorítják az Egyesült Királyságban. A hétvégén Londonban a hálószobaadónak nevezett új intézkedés ellen tiltakoztak: azok a családok, amelyek alacsony jövedelmük miatt lakbértámogatásra jogosultak, sokkal kevesebb támogatást fognak kapni, ha a bérelt lakásukban van "fölösleges" szoba.

A jövőben egy család legfeljebb évi 26 ezer font, vagyis nagyjából 9,4 millió forintnyi támogatást kaphat az államtól, mivel a szigetországban ennyi egy dolgozó éves átlagbére.