Túszokat ejtett egy bérgyilkos egy görög börtönben

Vágólapra másolva!
Túszokat ejtett egy görög fegyintézetben egy ott raboskodó albán bérgyilkos, aki korábban kétszer már megszökött emelt biztonsági szintű börtönökből is.
Vágólapra másolva!

A BBC brit közszolgálati médium beszámolója szerint Alket Rizaj szombaton a Görögország középső részén fekvő Malandrino börtönben. A hírek szerint a férfi fegyverei mellett gránátokal és robbanószerekkel van felszerelkezve, túszai között pedig börtönőrök is vannak - legalábbis erre lehet következtetni egy mobiltelefonos fotóból, amelyet egy albán tévécsatornának juttatott el egy fogoly.

A görög kommandósokkal folytatott tárgyalások sikertelennek bizonyultak, de a sajtóhírek szerint egy túsznak sikerült kijutnia, akiről egyelőre nem tudni biztosan, hogy a hatóságok szabadították-e ki, vagy magától sikerült kereket oldania. Az AP hírügynökség beszámolója szerint a szombat óta tartó túszdrága keretében a kommandósok különböző kémiai anyagokkal próbálják meg kifüstölni a túszejtőt, aki egy autót követelt tőlük szökéséhez.

A túszejtő már 2006-ban és 2009-ben is megszükött már egy athéni, maximális biztonsági szintű fegyintézetből egy bankrablásért ülő rabtársával. Szökését eddig mindkét esetben helikopterrel segítették a rácson kívül tartózkodó ismerősei - írja a BBC brit közszolgálati médium.