Április közepén áll újra bíróság elé Mubarak

Vágólapra másolva!
Április 13-án kezdődik az új bírósági eljárás Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök, egykori belügyminisztere és tanácsadói ügyében - közölte vasárnap a MENA helyi hírügynökség. Mubarakaot tavaly életfogytiglani börtönre ítélték, de új eljárást rendelt el a fellebbviteli bíróság.
Vágólapra másolva!

A bíróságnak azt kell vizsgálnia, ki a felelős azért, hogy a két évvel ezelőtti, Mubarak bukásához vezető megmozdulások idején karhatalmisták nagy számú békés tüntetőt öltek meg.

Mubarakot és Habíb el-Adli belügyminisztert tavaly egy bíróság életfogytiglani börtönre ítélte. Az egyiptomi fellebbviteli bíróság azonban idén január 13-án új eljárást rendelt el. A korábbi perben Mubarak védői azt állították, az elnöknek nem volt tudomása a 2011 februári megmozdulásokon történtekről.

Egy tényfeltáró bizottság ugyanakkor idén január elején kiderítette, hogy Mubarak egy titkos tévécsatornán, egyenes adásban nézte a bukásához vezető forradalom eseményeit. Mintegy kilencszázan haltak meg a megmozdulásokban.

A 84 éves volt államfőt jelenleg egy katonai kórházban kezelik. Hoszni Mubarak peréről itt olvashatja a cikkeinket.