Pelenkahiánytól szenvednek Norvégiában

Vágólapra másolva!
Felvásárolták az összes pelenkát a dél-norvégiai áruházakban, miután a helyi szupermarketek közötti árháborúban olyan alacsonyra esett a termék ára, hogy a kereskedőknek már a környékbeli országokból is megérte átrándulni érte.
Vágólapra másolva!

Norvégia a világ egyik legdrágább országa, de a pelenka ára az utóbbi időben olyan mélyre süllyedt, hogy még Lengyelországból és Litvániából is csábítja a viszonteladókat. Akadt olyan autós, aki a "pelenkajárattal" 50 ezer norvég korona értékű, mintegy 80 ezer darab pelenkával tért haza. Az 50 darabos kiszerelés 30 koronás (1180 forint) ára ugyanis a litván ár felét sem éri el. Az interneten számos litván kereskedő kínál mostanában norvég pelenkát.

A norvég Rema 1000 bolthálózat regionális igazgatója, Terje Ragnar Hansen azt mondta, "az utolsó pelenkacsomagig mindent elvittek, hiszen otthon szép haszonnal tudják eladni". Hansen szerint ez ugyan nem bűncselekmény, de nagy gond, hiszen nem tudják kiszolgálni a helyi vevőiket.

A Reuters hírügynökség beszámolója szerint a főként litván és lengyel vásárlók többnyire Svédország felől lépnek be az országba, a tengerpart menti településeken végigautózva megveszik a fellelhető készleteket, majd komppal visszatérnek a kontinensre.