Bengáli tűz okozta a brazíliai diszkóbalesetet

Vágólapra másolva!
Olcsósága miatt alkalmazhatta a külső használatra szánt bengáli tüzet az az együttes, amely tűzijűtéka miatt 235 ember halt meg Brazíliában.
Vágólapra másolva!

Kizárólag szabadtéri használatra szolgáló pirotechnikai eszköz, úgynevezett bengáli tűz okozta azt a súlyos diszkótüzet Brazíliában, amelyben a legfrissebb mérleg szerint 235 ember életét vesztette.

A helyi rendőrség keddi közlése szerint a Santa María-i szórakozóhelyen vasárnap azért ütött ki a tűz, mert a műsort adó együttes szabálytalanul, beltérben indította be a külső használatra szánt eszközt.

A katasztrófához az is hozzájárult, hogy a falakat és a plafont gyúlékony tapéta fedte, nem működtek a tűzoltó készülékek, és nem volt megfelelően jelzett menekülési útvonal sem. Az eddigi vizsgálat szerint a helyiség túlzsúfolt is volt a tragédia idején.

A zenészek feltehetően azért vásárolták ezt a fajta bengáli tüzet, mert jóval olcsóbb volt a 35 dolláros beltérinél: az ilyen típus mindössze 1,25 dollárba kerül.

A vasárnap hajnali katasztrófa idején több százan tartózkodtak az épületben, elsöprő többségben a helyi egyetem hallgatói. A halálos áldozatok mellett száznál jóval több volt a sérültek száma is, még kedden is több mint hetven embert kórházban kezeltek. Ketten a kórházban haltak bele sérüléseikbe, ezért növekedett a halálos áldozatok eredetileg 233-ban megállapított száma.