Másodszor próbált leszállni, lezuhant

Vágólapra másolva!
Lezuhant egy utasszállító repülőgép kedden a kazahsztáni Almati közelében, 15 utasa és az öttagú személyzet életét vesztette - jelentette több forrás.
Vágólapra másolva!

A gép az ország kereskedelmi fővárosának számító város repülőtere felé tartott sűrű ködben, amikor a várostól öt kilométerre lévő légikikötő közelében lezuhant. A gép Köksitau városból indult.

A zömmel belföldi járatokat üzemeltető SCAT légitársaság repülőgépe a kanadai Bombardier cég CRJ 200 típusú gyártmánya volt. A SCAT közleménye szerint a gép másodszor kísérelt meg leszállást "a rossz időjárási körülmények között", amikor a földbe csapódott.

Az almati tűzoltóság vezetőhelyettesének tájékoztatása szerint nem történt sem robbanás, sem tűz. Jurij Iljin tudomása szerint 22-en tartózkodtak a gépen.

A hatóságok elkezdték az áldozatok azonosítását, egyelőre annyit közöltek, hogy az utasok között egy gyermek volt.