Halálos ítélet miatt törtek ki zavargások Egyiptomban

Súlyos zavargások az egyiptomi Port Szaídban, miután egy helyi bíróság halálra ítélt 21 vádlottat a 74 halálos áldozattal járó tavalyi futballkatasztrófa ügyében
Vágólapra másolva!
Súlyos zavargások törtek ki szombaton az egyiptomi Port Szaídban, miután egy helyi bíróság halálra ítélt 21 vádlottat a 74 halálos áldozattal járó tavalyi futballkatasztrófa ügyében. Legalább harmincan meghaltak, köztük két rendőr.
Vágólapra másolva!

A vádlottak börtöne előtt hozzátartozóik az ítélethirdetés közben tüntetést tartottak. Megpróbáltak betörni a börtönbe, emiatt összetűzésbe keveredtek a biztonsági erőkkel. Az összetűzés során a feldühödött tömeg két rendőrt lelőtt. A rendfenntartók ezután könnygázt vetettek be, és gumilövedékekkel lőttek a tömegre.

A BBC szerint legalább harminc áldozata van a zavargásoknak, több mint háromszázan megsebesültek. A zavargások azután is folytatódtak, hogykatonai egységeket vezényeltek a földközi-tenger partján fekvő kikötővárosba.

A tömegverekedés az al-Ahli és az al-Maszri 2012 februári mérkőzése után tört ki szurkolók, játékosok és biztonsági őrök között. Sokakat agyontapostak, vagy leestek valamilyen magaslatról. Csaknem ezer ember megsebesült.

Hetvenhárom ember ellen emeltek vádat garázdaságban való részvételért. A halálra ítélteken túl a többi vádlottal szemben március 9-én hoznak ítéletet. A halálos ítéleteket még jóvá kell hagynia az ország legfelsőbb vallási hatóságának.

Forrás: AFP/Khaled Desouki
Al-Ahli szurkolók ünneplik az ítéletet Kairóban

Pénteken volt a 2011-es egyiprtomo zavargások kezdetének kétéves évfordulója. Ezrek mentek ki az utcára, hogy az úh egyiptomi elnök, Mohamed Morszi politikája ellen tiltakozzanak. A tiltakozások során pénteken heten veszítették életület, és több mint 450-en megsebesültek.