Fontos várost foglaltak el a franciák Maliban

Vágólapra másolva!
Egynapos ostrommal elfoglalták Gaót a francia és a mali csapatok. Tovább nyomulhatnak a lázadók elleni harcban, a légierő már Timbuktut támadja.
Vágólapra másolva!

A Maliban iszlamista lázadók ellen harcoló francia és mali csapatok szombaton teljes ellenőrzésük alá vonták a stratégiai fontosságú Gaót - közölték helyi biztonsági források.

Ez az eddigi legnagyobb harci siker, amit az ország északi részét elfoglaló, az al-Kaida terrorszervezettel szövetséges lázadókkal szemben két hete indított hadműveletben arattak. A francia harci repülőgépek támogatásával végrehajtott alig egynapos műveletben a francia különleges erők tucatnyi iszlamista fegyverest öltek meg, és semmilyen veszteséget nem szenvedtek el - közölte a francia hadsereg.

Gao az egyik fellegvára volt a nyugat-afrikai ország északi részét tavaly április óta ellenőrzésük alatt tartó iszlamista erőknek, a város mintegy 1200 kilométerre északkeletre fekszik a fővárostól, Bamakótól.

Forrás: AFP/Issouf Sanogo
Francia katonák a fővárosban, Bamakóban

A hadművelet gyorsasága megfigyelők szerint arra utal, hogy a francia és mali erők a következő néhány napban az iszlamisták olyan újabb erősségei ellen vonulnak, mint Timbuktu és Kidal. A francia légierő az elmúlt 36 órában már Timbuktu környékét is támadta.

A mali kormány pénteki rendkívüli ülésén, Dioncounda Traoré államfő elnökletével elfogadta az ország politikai átmenetének ütemtervét. A kormány munkaügyi minisztere, Mamadou Namory Traoré elmondta, hogy az ütemterv két fő célkitűzése az iszlamisták által megszállt területek visszafoglalása, valamint szabad és tisztességes választások megrendezése. Hozzátette, hogy rendkívüli parlamenti ülést hívnak össze a dokumentum jóváhagyása érdekében.

Az iszlamisták két héttel ezelőtt váratlanul újabb hadműveletet indítottak déli irányban, ekkor az egykori gyarmattartó Franciaország katonai beavatkozásra szánta el magát, hogy megakadályozza további előrenyomulásukat. A francia és a mali kormánycsapatok azóta az ország középső részén több várost is visszafoglaltak, köztük a Bamakótól 400 kilométerre északkeletre fekvő Diabalyt. A francia intervenciót támogatja az Európai Unió is.