Vágólapra másolva!
Beszaladt egy étterembe, ahol kihívták a rendőrséget - így menekült meg emberkereskedők kezei közül Indiában egy 11 éves lány, akit a saját anyja adott el.
Vágólapra másolva!

Több mint 2,5 millió forintnyi, 650 ezer rúpiáért adta el 11 éves lányát egy észak-indiai nő - derül ki a BBC tudósításából. Az anya elmondása szerint azért vetemedett erre, mert egy helyi hagyomány megsértése miatt 450 ezer rúpiás büntetést kellett megfizetnie.

A kislány eladására úgy derült fény, hogy a megpróbált elszökni a pártól, aki megvette. Üldözték, de beszaladt egy étterembe, ahol kihívták a rendőrséget. Elmondása szerint fogvatartói megverték, és az volt a tervük, hogy eladják valakinek Mumbaiban.

Az anyját és a lányt megvásárló párt letartóztatták. Az eljárás végére az is kiderült, hogy miért kapott büntetést saját falujában az anya. Egy helyi hagyomány szerint pénzért odaígérte a lányát feleségnek, a szavát azonban nem tartotta be, és később hazavitte.

Az eladott kislányt egy védett házban helyezték el. Indiában a szegénység gyakran arra vezeti a szülőket, hogy saját gyereküket adják el - írja cikkében a BBC.