Atomrobbantással venné célba Amerikát Phenjan

Vágólapra másolva!
Észak-Korea újabb atom- és rakétakísérletekre készül alig két nappal az után, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa szigorította az ország elleni szankciókat.
Vágólapra másolva!

Phenjan hivatalosan bejelentette, hogy újabb kísérleti atomrobbantásra és nagy hatótávolságú rakéták felbocsátására készül, amelyekkel az "esküdt ellenséget", az Egyesült Államokat veszi célba. A fenyegető közlemény két nappal az után jelent meg, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden az Egyesült Államok kezdeményezésére egyhangúlag elítélte a decemberi észak-koreai rakétakísérletet, és szigorította a Phenjan elleni szankciókat, további hat magán- és jogi személyt véve fel az ENSZ tilalmi listájára.

A phenjani védelmi bizottság közleményében hangsúlyozta, hogy szembeszegül minden ENSZ-szankcióval, amely szerinte törvénytelen és illegitim. Közölte, hogy a BT-határozat elfogadásával a legveszélyesebb szakaszába lépett az Észak-Koreával szembeni ellenséges politika.

A keddi BT-határozat után egy nappal a phenjani külügyminisztérium közölte, hogy nem lesznek többé a Koreai-félsziget atommentesítéséről szóló hatoldalú tárgyalások, és Észak-Korea védelmi célból erősíteni fogja haderejét, beleértve az elrettentést szolgáló nukleáris erejét.

A dél-koreai sajtó szerint Észak-Korea befejezte a harmadik atomrobbantás előkészületeit, és talán már a következő napokban végrehajtja az újabb nukleáris kísérletet. A Dong-A Ilbo című lap katonai forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az Észak-Korea északi részén található Punggye-ri nukleáris gyakorlóterepen kiástak egy új alagutat, elhelyezték benne a kísérlethez szükséges berendezéseket, csatlakoztatták a kábeleket, majd az alagutat bebetonozták.

A szomszédos országok és az Egyesült Államok is felszólította Észak-Koreát, hogy hagyja abba az újabb nukleáris kísérlet előkészületeit. "Ez nem az a pillanat, amikor erősíteni kellene a feszültséget a Koreai-félszigeten" - figyelmeztetett az Egyesült Államok Szöulban tartózkodó észak-koreai különmegbízottja, Glyn Davies.

Észak-Korea 2006-ban, majd 2009-ben hajtott végre kísérleti atomrobbantást ugyanezen a nukleáris gyakorlóterepen. Szöuli vélemények szerint ezúttal dúsított urániummal ellátott atombombát fog felrobbantani, tekintettel arra, hogy plutóniumkészletei korlátozottak. A dél-koreai hírszerzés egyik illetékese szerint Észak-Korea évente 40 kilogramm dúsított urániumot tud előállítani, ami két nukleáris robbanószerkezet elkészítéséhez elegendő.