Jobboldali győzelem Izraelben

Vágólapra másolva!
Az előrejelzések azt mutatják, hogy a kormányzó Benjámin Netanjahu vezette jobboldali pártszövetség jóval kevesebb mandátumot szerzett, mint amire számítani lehetett, de így is kis többsége van a Knesszetben, miközben a baloldal jelentősen megerősödött. A stabil többség hiánya miatt többen új választást vetítettek előre. Az exit-pollok szerint magas részvétel volt az izraeli parlamenti választásokon.
Vágólapra másolva!

A Benjámin Netanjahu hivatalban lévő miniszterelnök vezette jobbközép Likud és a jobboldali nacionalista Jiszráél Béténu párt közös listája jelentősen meggyengült ugyan, de a legtöbb szavazatot szerezte a keddi előre hozott izraeli parlamenti választásokon az első exit poll-felmérések szerint. A hivatalban lévő kormányfő, Benjámin Netanjahu köszöntet mondott a szavazóknak, hogy ismét a Likud kapta a legtöbb szavazatot. Megfigyelők az előzetes eredmények alapján ennek ellenére úgy vélekedtek, hogy Netanjahu számára nem lesz könnyű stabil kormányzó többség létrehozása, és egyelőre kérdéses, hogy milyen koalíció jön létre Izraelben. Az egyik izraeli televíziós csatorna szakértői szerint a januári választási eredmények szinte bizonyosan előrevetítenek egy akár hónapokon belüli új választást.

A Likud-Jiszráél Béténu közös lista az első exit poll eredmények szerint 30-31 mandátumra számíthat a következő parlamentben. A két párt választási szövetsége csak a kampányidőszakra vonatkozott, eredeti megállapodásuk szerint az új parlamentben ismét önálló pártként jelennek majd meg. A Likud a mandátumok kétharmadára, vagyis körülbelül húsz helyre számíthat. A második legnagyobb pártnak, a centrista Jes Atídnak (Van jövő) 18-19 mandátumot jósolnak, de a katonák és a külföldi szavazatok összeszámlálása után akár húsz helyet is szerezhet a párt.

A Jair Lapid vezette párt, a Jes Atíd, nagyon fiatal párt, 2012 januárjában alakult. Jair Lapid azontúl, hogy a magyar származású izraeli politikus, Tomy Lapid fia, híres tévés személyiség volt, mielőtt beszállt volna a politikába. A párt jellemzően liberális politikai programot képvisel. Egyenlő jogokat és kötelezettségeket szeretne az ország zsidó és arab polgárainak egyaránt. Szeretné bevonnai a sorkatonai szolgálatba a sorozást visszautasító ortodoxokat, és teret szeretne adni a hadseregtől eddig távol tartott izraeli araboknak is. A párt markáns korrupcióellenes üzenetekkel kampányolt, és a két állam elvét vallja magáénak amellett, hogy támogatja a jelenlegi izraeli telepek fennmaradását.

A harmadik a szociáldemokrata Munkapárt lett 17 mandátummal. Seli Jehimovics, a párt vezetője előre kizárta annak lehetőségét, hogy részt vegyen egy Benjámin Netanjahu vezette kormánykoalícióban. 12 helyet szerzett a 120 tagú parlamentben a telepeseket támogató nacionalista vallásos Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) és a vallásos keletiek Sász pártja.

Az 5,65 millió választásra jogosult izraeli polgárból 3,6 millióan járultak az urnák elé, ami kiugróan magas részvételnek számít Izraelben. A Haaretz.com szerint az izraeliek egy kormányzati weboldalon keresztül most először követhetik élőben a szavazatok számlását, ami várhatóan csak szerdára fejeződik be.

A 120 fős parlamentben a jobboldali tömb az előrejelzés szerint 61 mandátummal rendelkezik majd szemben a baloldal 59 képviselői helyével. Ezek az adatok belül vannak a hibahatáron, azaz még módosulhat a helyzet.

Izraelben kedden tartották az előre hozott parlamenti választásokat azzal a céllal, hogy a 2013-as költségvetést elfogadni képes, szilárd kormánykoalíció jöjjön létre. A külföldön hivatali kiküldetésben lévők és a katonák már napokkal hamarabb megkezdték szavazataik leadását, voksaikat szerdán számolják össze a jeruzsálemi parlamentben.

Nem hivatalos végeredmény péntekre várható.