Összeütközött két vonat Bécsben

Vonatbaleset Bécsben, egymásba rohant két vonat
Vágólapra másolva!
Frontálisan ütközött két elővárosi vonat Bécs egyik külső kerületében. 41 ember megsérült, ketten - köztük az egyik sofőr - életveszélyes állapotban van. Az ütközést egy hibás szabad jelzés okozhatta.
Vágólapra másolva!

Összeütközött egymással két elővárosi vasúti szerelvény hétfőn reggel, kilenc óra előtt Bécsben, többen megsérültek a bécsi mentőszolgálat első értesülései szerint. A két szerelvény frontálisan ütközött egymással Bécs Penzing nevű külső kerületében. Az vonattársaság szerint 10 óra 30 perckor az utolsó utas is elhagyta a szerelvényeket.

Forrás: AFP/Dieter Nagl
A képre kattintva galéria nyílik!

A mentők kora délután - a korábbi adatokat pontosítva - azt közölték, hogy a balesetben összesen 41-en sérültek meg, ketten életveszélyesen. A baleset utáni első órákban még mintegy húsz könnyű és öt súlyos sérültről érkezett hír. Az életveszélyes sérültek egyike az egyik mozdonyvezető, akit hidraulikus emelővel szabadítottak ki az összeroncsolódott vezetőfülkéből. A súlyos sérülteket két mentőhelikopter szállította kórházba.

A súlyos sérültek elszállítására a helyszínre küldtek két mentőhelikoptert. A helikoptereket üzemeltető osztrák autóklub azt közölte, hogy egy ember beszorult, többen sokkot kaptak. A vonatok vélhetően tele voltak utassal a reggeli forgalomban.

Az osztrák Der Standard című lap megjegyzi, hogy a baleset helyszínétől nem messze néhány hónapja kisiklott egy vonat, akkor egy hibás alkatrészt okoltak a baleset miatt. A hétfői ütközést az első ismeretek szerint egy meghibásodott váltó és egy tévesen kiadott szabad útjelzés okozta a bajt - közölte a járatokat üzemeltető Osztrák Szövetségi Vasúttársaság szóvivője az APA osztrák hírügynökséggel. Azt egyelőre nem tudták megállapítani, hogy történt-e emberi mulasztás, de a szóvivő nem zárta ki ezt a lehetőséget.

Forrás: AFP/Dieter Nagl
A képre kattintva galéria nyílik!