Fegyvert találtak egy kisiskolásnál New Yorkban

Vágólapra másolva!
Lőfegyvert találtak egy hétéves iskolás gyerek táskájában New Yorkban. A rendőrség átmeneti időre lezárta a tanintézetet.
Vágólapra másolva!

A BBC szerint egyelőre nem közölték, hogy az előkészítőbe járó fiú miért vette magához a 0.22 kaliberes kézifegyvert, és azt sem, hogyan fedezték fel nála. Noha nem történt komolyabb baj, az incidens nagy riadalmat keltett az iskolások és a szülők között. A rendőrség csaknem egy órán át lezárva tartotta a tanintézetet.

Az eset két nappal azután történt, hogy New York állam törvényben szigorította a fegyvertartás szabályait. Egyebek között betiltották a "támadó lőfegyverek" beszerzését, egyúttal kiterjesztették a szóban forgó fegyverkategória értelmezését. A jogszabály a jelenlegi 10-ről 7-re csökkentette a tölténytárak maximális kapacitását. A kötelező háttérellenőrzés ezentúl a fegyvervásárlók mellett azokra is kiterjed, akik lőszert akarnak beszerezni. A nagytételű munícióvásárlásról az eladóknak automatikusan értesíteniük kell a rendőrséget. A fegyvertartási magánengedélyekről állami nyilvántartást hoznak létre, a törvény ugyanakkor megtiltja a fegyvertulajdonosok nevének nyilvánosságra hozását. Még inkább megnehezítették azt is, hogy elmebetegek fegyverhez jussanak.

Az intézkedéssel New York lett az első szövetségi állam, amely a decemberi newtowni vérfürdő utná szigorította a fegyverbirtoklásra vonatkozó jogszabályokat.

Az amerikai elnök szerdán a fegyvervásárlók átfogó ellenőrzéséről, bizonyos félautomata fegyverek árusításának betiltásáról és a tölténytárak kapacitása felső határának 10 lőszerben való maximálásáról szóló törvény mielőbbi elfogadását sürgette a kongresszustól. Az elnök ezenkívül aláírta azt a 23 rendeletet, amelyet saját hatáskörben hozott meg a fegyveres erőszak szövetségi szintű visszaszorítása érdekében.