Összeülhet a biztonsági tanács Mali miatt

Vágólapra másolva!
Összehívná Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsát a Maliban kialakult helyzet miatt. A francia és a brit hadsereg is beavatkozott az afrikai országban.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kérte Franciaország a Maliban kialakult helyzet megvitatására. A testület helyi idő szerint hétfő délután ül össze New Yorkban.

A francia ENSZ-misszió szóvivője szerint Párizs tájékoztatni akarja a testületet a Franciaország által az afrikai országban pénteken elkezdett katonai intervencióról. Párizsi közlés szerint a beavatkozás célja az iszlamista csoportok dél felé történő előrenyomulásának megfékezése. Laurent Fabius külügyminiszter vasárnap úgy nyilatkozott, hogy a francia csapások eddig eredményesek voltak, szavai szerint "sikerült megállítani a terroristákat".

Nem sokkal korábban a brit kormány bejelentette, hogy légi logisztikai segítséget nyújt Franciaországnak a Maliban zajló hadműveletekhez. A Downing Street szóvivőjének tájékoztatása szerint London szárazföldi harcoló alakulatokat nem küld az afrikai országba.

A brit miniszterelnöki hivatal bejelentése szerint David Cameron brit kormányfő és Francois Hollande francia elnök szombat este telefonos megbeszélésen tekintette át a Maliban kialakult helyzetet, és úgy ítélte meg, hogy az fenyegetést jelent a nemzetközi közösség számára.