Durva szmog lepte el Pekinget

szmog, kína, peking, óriási szmog, levegő szennyezettség
Vágólapra másolva!
Még soha nem volt olyan rossz a levegő Kína fővárosában, mint most. Az emberi élet számára kifejezetten veszélyes szinten van a felgyülemlett szmog.
Vágólapra másolva!

Elérte azt a szintet a szmog Pekingben, Kína fővárosában, amely már az emberi egészség szempontjából is veszélyesnek számít - írja a BBC. A levegő illata olyan, mint a széné és az autók kipufogógázáé, jelentette a helyszínről a BBC tudósítója. Akkora volt a szmog szombat délután, hogy csak néhány száz méterre lehetett ellátni. Zárt térben is párásnak tűnt a levegő.

Minden korábban mért értéket túllépett a káros anyagok jelenléte a levegőben Pekingben, a hatóságok 20 millió embert szólítottak fel, hogy csak akkor menjen az utcára, ha valóban szükséges. A szmog a hosszú évek óta óriási tempójú gazdasági növekedés, erőltetett iparosítás következménye.

Forrás: AFP
További képekért kattintson a fotóra!

Az időseknek, betegeknek és gyerekeknek egyáltalán nem volt tanácsos utcára menni a szombati riadót követően. "Javasoltuk az embereknek, hogy maradjanak távol a súlyosan szennyezet levegőjű városrészektől, tartózkodjanak a fizikai aktivitástól és a szabadtéri tevékenységektől" - fogalmazott felhívásában a pekingi környezetvédelmi központ.

A kínai fővárosban és az ország északi részének más nagyvárosaiban három napja óriási szmog van, amely sokkal erősebb az amúgy is jelentős légszennyezésnél. Az Egyesült Államok pekingi nagykövetségének indexe szerint az egészségre különösen káros szálló por mértéke rekordot ért el: 728 mikrogrammra szökött fel az egy köbméter levegőben jelenlévő káros anyagok aránya. A skálán korábban tapasztalt értékek is csak legfeljebb 500 körül voltak. A levegő 50 alatt számít jónak, 100 felett már egészségtelen, 300 felett már veszélyes, a csecsemőknek és az időseknek erősen ajánlott nem kimenni a szabadba.

A különösen káros - azaz 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű, a tüdőből egyáltalán nem vagy csak nehezen kiürülő - anyagok mértéke a kínai hatóságok által alkalmazott skála szerint is csúcson van: szombaton 456-on állt a mutató. Orvosok arra figyelmeztettek, hogy az extrém erős szmog szélütéshez, szívbetegséghez, légzési nehézségekhez, de még rákhoz is vezethet.

A Greenpeace és a Peking Egyetem friss vizsgálata azt állapította meg, hogy 2012-ben Sanghajban, Kuangcsouban, Hszianban és Pekingben a PM2,5 szennyezettség magas szintje 8572 koraszülést okozott. A jelentés készítői a szén felhasználásának visszaszorítására hívtak fel. Az egészségügyi minisztérium adatai pedig arról számolnak be, hogy a tüdőrákos megbetegedések ugyancsak rohamos mértében szaporodnak, különösen a fiatalok körében.

A rendkívül rossz levegő ellenére a hatóságok nem hirdettek közlekedési tilalmat a járművek számára. Előrejelzések szerint nem várható gyors javulás a levegő minőségében.