Elbúcsúzunk a keményfejű elnöktől

Vágólapra másolva!
Zavarba ejtően sok jelölt szeretne bejutni a prágai Hradzsinba, de a hétvégi cseh elnökválasztásnak két valóban komoly esélyese van. A jelöltek között felbukkant egy tetőtől talpig tetovált művész és két egykori kormányfő is, az ő versenyük ígérkezik igazán szorosnak. Václav Klaus mostani elnök biztosan távozik, aminek valószínűleg többen örülnek, mint amennyien nem.
Vágólapra másolva!

Két évtizedes hagyományt rúghatnak fel a cseh állampolgárok a hétvégén: 1993 óta most először nem a parlament, hanem a nép dönthet az elnök személyéről. A legutóbbi államfőválasztások botrányai miatt olyan nagy volt az elégedetlenség a közvetett választási rendszerrel szemben, hogy a Petr Necas vezette kormánykoalíció tagjai 2010-ben azzal a feltétellel írták alá megállapodást, hogy a következő elnökválasztás már közvetlen lesz.

A hétvégi kétnapos szavazás izgalmait garantálja, hogy egyik esélyes jelöltnek sem sikerült elhúznia a közvélemény-kutatásokban. A felmérések szerint az első fordulót a volt szociáldemokrata miniszterelnök, Milos Zeman nyerheti meg, de a második fordulóban kemény csata vár rá a kormányfői tapasztalatokkal szintén rendelkező Jan Fischerrel.

A fanyar humorú, szellemes Zeman kimaradt az elmúlt évek korrupciós ügyeiből, és miután már évekkel ezelőtt kilépett a szociáldemokrata pártból, és tüntetően visszavonult dél-csehországi nyaralójába, most kívülállóként, a megvesztegethetetlen politikus imázsával térhet vissza a közéletbe, ami vonzó lehet a politikából kiábrándult szavazók szemében.

Forrás: AFP/Denis Charlet
Milos Zeman, a megvesztegethetetlen kívülálló

A pártonkívüliséggel próbál nyerni Jan Fischer. Évekig irányította a cseh statisztikai hivatalt, volt alelnöke az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak, és bár 2009 májusától egy éven át miniszterelnökként irányította az országot, a sajtó inkább hivatalnokként, semmint politikusként kezeli.

Forrás: MTI/EPA/Filip Singer
Jan Fischer, a hivatalnok

A megmérettetés lehetőségével szokatlanul sokan éltek, a többi hét jelölt támogatottsága azonban messze elmarad a két volt miniszterelnökétől. A választók ettől függetlenül jól szórakozhattak a kampányban, amelyet olyan jelöltek is feldobtak, mint a joggal nagy feltűnést keltő, tetőtől talpig tetoválásokkal borított festő, zeneszerző és egyetemi tanár Vladimír Franz, aki mindenekelőtt a sokkfaktorral próbálta meg felrázni a kampányt. Ahhoz képest, hogy a párt nélküli jelöltnek nincsenek politikai és gazdasági tapasztalatai, komoly fegyverténynek mondható, hogy a versenyben a harmadik helyen áll, ami a személye nyilvánvaló érdekességén túl betudható annak is, hogy a csehek kiábrándultak a hagyományos politikusaikból az elmúlt húsz év megannyi be nem váltott ígérgetése után.

Forrás: MTI/EPA/Filip Singer
Vladimír Franz cseh képzőművész és elnökjelölt

Búcsú a kekeckedő Klaustól

Nagy valószínűséggel sok európai állami vezető fellélegzik majd Václav Klaus búcsúja után. Klausnak mindig is markáns véleménye volt az európai integrációról, és nem vonakodott megosztani ezt az egész világgal. A Csehország uniós csatlakozásáról tartott 2003-as népszavazásnál az igen ellen kampányolt, és az elnöki rezidencián nem tűrte meg az uniós zászlót. 2009-ben pedig az egész Európai Unió hónapokig rá várt, hogy végre írja alá a lisszaboni szerződést.

Forrás: AFP/Ferenc Isza
Václav Klaus tíz év után távozik

Klaus szenvedélyes euroszkepticizmusát politikai elemzők szerint sokkal inkább személyes küldetéstudata fűtötte, mint a Cseh Köztársaság érdekeinek védelme. Brüsszeli bírálói ezért hiába vetették a szemére, hogy egy személyben tartja túszul Európát, Klausnak nagyon is hízelgett ez a megállapítás. Saját honfitársait közben rendre azzal ijesztgette, hogy Csehország "fel fog oldódni az EU-ban, mint kockacukor a kávéban".

Az uniós integrációval szembeni ellenérzéseivel talán csak a környezetvédelemmel szembeni szkepticizmusa vette fel a versenyt. A globális felmelegedés elleni harcot és a környezetvédelmet vallásnak és a kommunizmus modern megfelelőjének tekintette, amely csak beavatkozni akar az emberek szokásaiba és a gazdasági rendszerekbe.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xvXLnYTGjpotRuDI


Egy legendás pillanat: Klaus ellop egy töltőtollat

Klaus búcsújának apropóján nemcsak az európai vezetők lélegezhetnek fel, hanem csaknem 32 ezer büntetőeljárásban érintett állampolgár is, akiknek a leköszönő elnök az önálló Cseh Köztársaság megalakulásának 20. évfordulója alkalmából hirdetett amnesztiát, és amivel sikerült a politikusok mellett az emberek haragját is kivívnia. A Csehország húszéves történetében példátlan amnesztiával a csehek több mint nyolcvan százaléka nem ért egyet, az újabb, elnökként valószínűleg utolsó konfliktusát azonban a jelek szerint még szeretné kiélvezni Václav Klaus, mert közölte, hogy második mandátuma lejártáig, azaz március 7-ig még legalább egy alkalommal újabb amnesztiát kíván kihirdetni. Több mint 600 csehországi polgármester ezek után azzal tette felejthetetlenné Klaus elnökségének utolsó heteit, hogy az amnesztia elleni tiltakozásul eltávolíttatta hivatalából az államfő portréját. A karizmatikus cseh elnök tíz év után az alkotmányos korlátok miatt nem indulhat újra a posztért.