Lopott hallal nyert a horgászversenyen

Vágólapra másolva!
Akváriumból lopott hallal próbált győzni egy brit férfi egy tengeri horgászversenyen, de a jószágot felismerte egy versenytársa és lebuktatta.
Vágólapra másolva!

A csaló, Matthew Clark egy hatkilós tengeri süllőt lopott el a St. Peter Port Aquariumból, amihez be kellett törnie a halkiállításra. Az akció sikerült, Clark kipecázta az akváriumból a süllőt, melynek eltűnését nem vette észre az akvárium személyzete. Clarknak a horgászversenyen is szerencséje volt, mert nem vette észre senki, hogy hozott hallal diadalmaskodott. A hatkilós példány elég volt a győzelemhez, a második helyezett süllője még 5 kilót sem nyomott. Az első díj 800 font volt, amelyet Clark adóssága törlesztésére fordított.

Matthew Clark nem számolt azonban egy versenytársával, Shane Bentleyvel, akinek azonnal gyanús lett a hal, mert ismerősnek tűnt a süllő fizimiskája. Kiderült, hogy a férfi családjával nem sokkal korábban járt az akváriumban és felfigyelt a halra, mert nagyon sajátos jegyek voltak annak fején. Bentley azonnal elmondta gyanúját a horgászklub több tagjának, de nem vették komolyan a gyanút. Másnap azután elment az akváriumba, ahol nem találta a halat. Ekkor tűnt fel a személyzetnek is, hogy eltűnt a süllő.

Bentley értesítette a verseny szervezőit, azok a rendőröket, akik letartóztatták Clarkot betöréses lopásért. Mint kiderült, Clark eredeti terve az volt, hogy csak kikölcsönzi a halat, ám visszalopni már nem merte, inkább eladta egy halaskofának.

A bíróság csütörtökön Clarkot 100 óra közmunkára kötelezte.