450 gyereket molesztált Jimmy Savile

Sir Jimmy Savile, tévéműsorát promótálja, pedofil botrány
Vágólapra másolva!
Ötvennégy éven át, tizennégy kórházban és számtalan más helyen összesen 450 gyereket molesztált Jimmy Savile brit műsorvezető. A gyerekek kedvence, a bőkezűen jótékonykodó tévé bálvány "elbújt a reflektorfényben", úgy művelt az útjába akadó gyerekekkel olyasmiket, amiket csak a halála után kitört botrányon felbátorodva mertek elmondani.
Vágólapra másolva!

Hat évtizeden át, tizennégy kórházban molesztált gyerekeket Jimmy Savile brit BBC-riporter - derül ki egy rendőrségi nyomozati anyagból, amelyet a Guardian idéz. Az anyag feltárja a Savile által elkövetett szexuális bűncselekményeket 1955-től 2009-ig. A legtöbb áldozata gyerek volt, a tévés pedig (aki 2011-ben elhunyt) a legtöbbször a negyvenes éveiben molesztált gyerekeket igazi ragadozó módjára, miközben - a Metropolitan rendőrség nyomozójának szavaival - "elbújt a reflektorfényben". Az eddig összegyűjtött információk szerint Savile összesen 450 áldozat jelentkezett be a hatóságoknál. A tévés legalább 218 bűncselekményt követett el Wales- és Anglia-szerte.

Forrás: Nortfhoto
Sir Jimmy Savile

Jimmy Savile igazi brit tévés sztár volt. Halála után derült ki, hogy pedofil volt, több száz gyereket molesztált az élete során. (Savile-ről itt olvashat egy részletes cikket.)

A pályafutását lemezlovasként kezdő férfi volt az első házigazdája a tizenötmilliós nézettségű Top of the Pops-nak (A pop csúcsai). Igazán híressé viszont az 1974-től 1994-ig műsoron lévő Jim'll Fix It (Jim megoldja) című tévéműsora tette. A gyerekeknek szóló műsor lényege az volt, hogy a fiatalok levélben arra kérték a műsor készítőit, hogy teljesítsék egy kívánságukat. Volt olyan gyerek, akinek a műsorban elintézték, hogy az Iron Maiden technikusa lehessen egy napra, egy másiknak pedig azt, hogy a brit légierő elit egysége elvigye repülni. A show legjobb időszakaiban húszezer levél érkezett hetente Savile-éknak a gyerekek kívánságaival.

Forrás: Northfoto
Szabad bejárása volt tucatnyi gyerekkórházba

A műsorvezető híres volt a jótékonykodásairól is, élete során több mint 40 millió fontot (közel 14 milliárd forintot) adományozott el. Három egészségügyi intézményt is támogatott, sőt volt, ahol önkéntes portásként is dolgozott, és külön szobái voltak az intézményekben. A jótékonykodás miatt a királynő 1990-ben lovaggá ütötte Savile-t.

A botrány tavaly október elején robbant ki, alig egy évvel Savile halála után, amikor az ITV csatorna bemutatta azt a dokumentumfilmet, amelyben több egykori áldozata is mesélt arról, hogy a műsorvezető molesztálta őket. A film lavinát indított el, egyre több egykori áldozat jelentkezett a rendőrségen. Savile egykori munkaadója, a BBC ellentmondásosan viselkedett az ügyben, amelyet sokáig megpróbáltak eltusolni. Kiderült az is, hogy Savile-t több munkatársa is rajtakapta, amint fiatal lányokat molesztál, de nem csináltak belőle ügyet.