Nem veszi le a kukásmellényt a kínai milliomos

Vágólapra másolva!
Semmi áron nem akarja feladni az állását, az utcaseprést egy kínai nő, annak ellenére, hogy az elmúlt években milliomos lett belőle. A gyerekei lusták, példát akar mutatni nekik. Kínában a hívő kommunisták ikonja lett.
Vágólapra másolva!

Tizennégy év alatt összesen három nap szabadságot kért, azt is csak azért, hogy elmehessen az anyósa és az apja temetésére. Sosem késik a munkából. Hetente hat napot dolgozik utcaseprőként, ezzel havi 50 ezer forintnak megfelelő jüant kap fizetségül. Az 53 éves kínai nő, Yu Youzhen lassan negyven éve folyamatosan dolgozik. Volt már szakács, földműves, kamionsofőr és utcaseprő.

Most viszont milliomos, de mégsem hajlandó feladni az állását - írja a brit Telegraph a Kínában nagy ismertségre szert tett nőről. Yu Youzhen öt évvel ezelőtt gazdagodott meg: Wuhan városa közelében volt földje a családjának, amelyet a kínai kormány megvásárolt tőle ingatlanfejlesztési célokra. A kompenzációként kapott pénzt maga is ingatlanfejlesztésre költötte, ma már összesen 10 millió jüant (mintegy 350 millió forintot) ér az összesen 17 lakásból álló vagyona.

"A munka nem csak a fizetésről szól, sőt. Segít az összpontosításban, míg a lustaság mindenféle rossz szokást hoz magával" - egy kínai napilapnak így magyarázta, miért nem akarja abbahagyni az utcaseprést. Részben a megszokás, részben pedig a gyerekeiért érzett aggodalom viszi rá arra, hogy ragaszkodjon a narancssárga kukásmellényhez, amelyben az utcákat takarítja a városban.

A 33 éves fia, Liang egy időben lottószelvényekkel üzletelt, miközben a napjait a kanapén heverészéssel töltötte. Volt, hogy két teljes hónapot is otthon töltött, és ez nagyon aggasztotta az anyját. Most éppen sofőrként dolgozik, havonta keres 43 ezer forintnak megfelelő jüant, a nővére pedig jegypénztáros egy moziban, havi 70 ezer forintot érő jüant. Yu Youzhen egy kínai lapnak arról beszélt, hogy példát akar mutatni a gyerekeinek, nem pedig csak ülni egy helyben és felélni a vagyonát.

Mióta a kínai lapok cikkeket írnak Yu különös munkamoráljáról, Kínában a nő hírességgé vált. A kommunista párt propagandagépezete is ugrott a témára: a tökéletes munkás eszményképének tartják.