Ártatlannak vallják magukat a nemi erőszak vádlottjai

Vágólapra másolva!
Az ügyészség szerint halálbüntetést is kaphatnak, három gyanúsított azonban több vádpontban is ártatlannak fogja magát vallani.
Vágólapra másolva!

Hatból három vádlott több vádpontban is ártatlannak fogja vallami magát a megerőszakolt és meggyilkolt diáklány tárgyalásán - mondta a BBC-nek Manohar Lal Sharma, a három vádlott védője. A tárgyalás csütörtökön kezdődik, az eddigi információk alapján gyorsított eljárással, hogy minél előbb csitítsák az India-szerte felkorbácsolt kedélyeket. Az ügyészség szerint a vádlottak halálbüntetést is kaphatnak, olyan egyértelműen terhelő bizonyíték van a hatóságok kezében.

A 23 éves diáklányt és egyik férfi barátját december 16-án támadták meg Delhi déli részén, a lány két héttel később halt bele sérüléseibe Szingapúrban. Az esetet követő tilakozásokról és annak társadalmi hátteréről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.