Elkezdődött az indiai erőszakolók pere

Vágólapra másolva!
Óriási biztonsági készültség közepette kezdődött meg annak az öt férfinak a pere Indiában, akit azzal vádolnak, hogy csoportosan megerőszakolt egy fiatal delhi orvostanhallgatót. A lány belehalt a sérüléseibe, Indiában pedig tömeges felhördülést és tiltakozásokat váltott ki az eset.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a csoportos nemi erőszakkal és gyilkossággal vádolt öt indiai férfi pere Újdelhiben hétfőn. Az egész Indiát sokkoló, egy újdelhi lány halálával végződő ügy vádlottjait hatalmas biztonsági készültség közepette kísérték a tárgyalóterembe. A BBC szerint a fegyveres őrök elrejtették a vádlottakat a kamerák elől.

A férfiak közül ketten felajánlották, hogy afféle koronatanúként tanúskodnak az ügyben, feltehetően az enyhébb büntetés reményében. A vádlottakat akár halálra is ítélhetik. Bár az utóbbi években ritkán hajtanak végre halálos ítéletet az országban, sokan követelték a tettesek felakasztását. Van egy hatodik vádlott is, ő azonban még csak 17 éves, ezért fiatalkorúak bírósága előtt felel majd.

Forrás: AFP/Sajjad Hussain
Érkezik a rendőrbusz, benne a vádlottakkal

A csoportos nemi erőszak áldozata egy 23 éves újdelhi lány, akit eddig nem neveztek meg. December 16-án a barátjával moziba ment, hogy megnézze a Pi életét. A csodálatos túlélésről szóló film utáni este azonban végzetes rémálommá vált számukra. Felszálltak egy buszra, amelyről azt hitték, hazajutnak vele. Csakhogy a jármű valójában csali volt: a rajta tartózkodók kimondottan lányokra vadásztak, azzal a céllal, hogy a mozgó járműben erőszakolják meg őket. A lányt és a barátját megverték, a lányt pedig megerőszakolták, többen és többször is, az erőszak során vasrudat is használtak. Utána megint megverték őket, és mindkettejüket kidobták a járműből, a lányon áthajtani is megpróbáltak. A nő olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett, hogy a múlt szombaton, két héttel az eset után a külföldi gyógykezelés dacára - Szingapúrba vitték, hátha ott rendbe tudják hozni - elhunyt.

India a nők számára valójában a legveszélyesebb országok egyike a világban. A nemi erőszakok száma 2006 és 2011 között India-szerte negyedével nőtt (2011-ben 24 200 esetet regisztráltak országszerte), bár azt nem lehet biztosan tudni, hogy ez valódi növekedés, vagy csak egyre többen mernek a hatóságokhoz fordulni ilyen ügyekben.

A december 16-ai tragédiáról, az azt követő tiltakozásokról és annak társadalmi hátteréről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.