Béketervvel állt elő a szíriai diktátor

Vágólapra másolva!
Párbeszédet ajánlott az ellene harcoló lázadóknak Bassár el-Aszad szíriai elnök, de a jelek szerint az ellenzék nem hajlandó tárgyalni vele. A polgárháborúban 60 ezer ember halt már meg.
Vágólapra másolva!

Az állami tévé által élőben közvetítette vasárnap a damaszkuszi operaházból Bassár el-Aszad szíriai elnök beszédét, amelyben a 21 hónapja zajló polgárháború befejezésére hivatott béketervét ismertette - tudósított a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala.

Az elnök, aki tavaly június óta először szólalt meg nyilvánosan, Isten ellenségeinek a Nyugat bábjainak nevezte a rezsimje ellen harcoló lázadókat. Szerinte egyszerű terroristákról van szó, akik nem forradalmat vívnak, hiszen nincsenek gondolkodóik és eszméik, sőt vezetőjük sem, ráadásul elveszik az emberek megélhetését, és tönkreteszik az ország infrastruktúráját.

Aszad azt ajánlotta, hogy a hadsereg tűzszünetet és általános amnesztiát hirdet, a kormány össznemzeti párbeszédet indít egy nemzeti charta megalkotására, majd arról népszavazást ír ki, és végül parlamenti választásokat tart. Ehhez azt szabta feltételként, hogy a külföld szüntesse be a lázadók pénzelését és felfegyverzését.

Az ellenzéki erők szóvivője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elutasította az ajánlatot. Azt mondta, semmilyen megoldást nem fogadnak el, amely nem jár Aszad és kormánya azonnali lemondásával. A BBC tudósítója szerint nem valószínű, hogy a felkelők közül bárki hajlandó lenne a rezsimmel tárgyalni.

David Cameron brit miniszterelnök a BBC-nek azzal reagált a beszédre, hogy az elnöknek távoznia kell a hatalomból, mondván, "elképesztő mennyiségű vér tapad a kezéhez". A brit külügyminiszter kijelentette, "az üres reformígéretek senkit sem tévesztenek meg".

A 2011 márciusa óta tartó konfliktus a ENSZ becslése szerint eddig 60 ezer ember életét követelte Szíriában. A hadsereg a civil lakosságot sem kímélő módszerekkel harcol a felkelők ellen, nagy pusztítást végezve az ellenőrzésük alá került városokban.