Visszakerült Auschwitzba egy történelmi barakk

Vágólapra másolva!
A barakkot húsz éve adták kölcsön a washingtoni Holokauszt Múzeumnak. 
Vágólapra másolva!

Bartosz Bartyzel, az Auschwitz-Birkenau Emlékhely szóvivője vasárnap jelentette be, hogy megérkezett a gdyniai kikötőbe a barakk, amelyet húsz éve adtak kölcsön a washingtoni múzeumnak, s amelyet az szeretett volna megtartani állandó kiállítása részeként.

A második világháborús barakk azt követően került vissza Lengyelországba, hogy lejárt egy hosszú távú kölcsönmegállapodás, amelynek részeként az Auschwitz-Birkenau Emlékhely tulajdonában álló építmény Washingtonban volt látható. Lengyelországban időközben olyan törvényt fogadtak el, amely legfeljebb öt évre engedélyezi múzeumi tárgyak kölcsönadását külföldi társintézményeknek.

Piotr Cywinski, a lengyelországi múzeum igazgatója kijelentette: az, hogy az amerikai fél tiszteletben tartja a lengyel jogszabályokat, lehetővé tette, hogy megszilárduljon a két intézmény közötti bizalom.