Nem volt képe Mandelával, Photoshopolt egyet a kenyai szenátor

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Mike Sonko kenyai szenátor kedden tett ki egy képet magáról a Facebookra, amelyen a csütörtökön meghalt dél-afrikai elnökkel, Nelson Mandelával látható. Mandelát kedden temették el, úgyhogy a kép akár kedves tisztelgés is lehetne. Csakhogy a képen eredetileg Muhammad Ali bokszlegneda látható Mandelával. Sonko Alit levágta a képről, magát pedig odaillesztette - írja az Independent.

Sonko 2010-ben lett kenyai képviselő, de kirúgták a parlamenti ülésről, mert napszemüvegben és fülbevalókkal jelent meg. Akkor azt mondta, hogy csak a fiatalokat próbálja képviselni. Neve szuahéliül azt jelenti, hogy gazdag ember.

Forrás: Facebook