Vágólapra másolva!
Idén először környezetkímélő módon világítják be New York leghíresebb terén a hatalmas krisztálygömböt. 
Vágólapra másolva!

A szilveszteri ünnepség szervezői hat kerékpárt vettek bérbe a város nemrég üzembe helyezett közösségibicikli-parkjától, és akkumulátorokra csatlakoztatták azokat. Szombattól három napon át helyi lakosok és turisták pedáloznak a bicikliken, hogy megtermeljék a magasból a mélybe ereszkedő kristálygömb megvilágításához szükséges 50 ezer watt elektromos áramot. Úgy taksálják, hogy egy-egy kerékpár óránként 75 watt energiát képes előállítani.

A belülről 32 256 LED által megvilágított kristálygömb 2688 háromszögletű panelja 16 millió árnyalatban szórja szét a fényt szilveszter éjfélkor, amikor megkezdi leereszkedését egy zászlórúdon az alant összegyűlt milliós ünneplő tömegbe.

A kristálygömb üvegpaneljait minden évben új mintázatúra cserélik le, idén a kaleidoszkóp az uralkodó motívum, de lesz például egy olyan panel is, amelyet egy rákból gyógyult 12 éves gyerek tervezett.