Nyolc ember halt meg a skót helikopterbalesetben

Egy kocsmára zuhant egy rendőrségi helikopter Glasgowban
Vágólapra másolva!
A glasgow-i pubra zuhant helikopter a kocsmában lévők közül öt embert ölt meg.
Vágólapra másolva!

Péntek éjjel zuhant egy rendőrségi helikopter Glasgow belvárosában egy The Clutha nevű, zsúfolt kocsmára (a pub elhelyezkedését a Google Térképen itt nézheti meg). Bár a skót rendőrség szombat reggel még úgy nyilatkozott, hogy csak egy ember halálát tudja megerősíteni, valószínűsítette, hogy a gép mindhárom utasa elhunyt a lezuhanás során.

Egy kocsmára zuhant egy rendőrségi helikopter Glasgowban Forrás: AFP/Andy Buchanan

Szombat késő délután a rendőrség bejelentette, hogy nyolc halálos áldozata volt a balesetnek, a gép három utasán kívül a pub öt vendége is elhunyt. A helyszínről 32 sérültet vittek kórházba, közülük tizennégynek nagyon súlyos az állapota. Azt még nem tudni, hogy hány ember lehet a romok között, szemtanúk szerint ugyanis mintegy százhúsz ember tartózkodhatott az épület belsejében a baleset idején, de sokan közülük a becsapódást követően élve elhagyták az épületet. Az esetlegesen bent rekedt sérültek keresése jelenleg is folyamatban van, de a rendőrség szerint a ház "nagyon kényes" statikai állapota miatt igen összetett kiemelési műveletre kell felkészülni, amely "sok napig" eltarthat.

A helikopter a pub lapos tetejébe csapódott este fél 11-kor, átütötte a tetőszerkezetet, de nem robbant fel, és nem is gyulladt ki. A helikopteren két rendőrtiszt és a pilóta tartózkodott. Szemtanúk a BBC-nek arról számoltak be, hogy a gép "kőként zuhant" az épületre, miután hajtóműve jól hallhatóan "ki-kihagyott". A The Sun című bulvárlap skóciai kiadásának egyik szerkesztője, aki éppen távozni készült a pubból, elmondta: a helikopter viszonylag nagy magasságban lebegett, amikor úgy tűnt, hogy rotorjai leálltak.

Ez az utóbbi évek legsúlyosabb nagy-britanniai légi balesete, a halálos áldozatok és a sérültek számát tekintve súlyosabb, mint az év elején történt hasonló londoni szerencsétlenség.