Norvégiát is megfigyelte az amerikai hírszerzés

Vágólapra másolva!
Nem hallgattak bele a telefonokba, viszont minden létező adatot rögzítettek legalább 33 millió hívásról. A miniszterelnök szerint barátok nem szokták figyelni egymást. 
Vágólapra másolva!

Egy hónap leforgása alatt 33,2 millió hívásról, vagyis a Norvégiában átlagosan lebonyolított telefonbeszélgetések tíz százalékáról gyűjtött adatokat az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA). A Dagbladet című lap Edward Snowden dokumentumaira hivatkozva közölte a hírt, hozzátéve, hogy feltehetően a 2012. december 10. és 2013. január 8. közötti időszakon kívül is tarthatott még a megfigyelés. Az NSA nem hallgatta le a beszélgetéseket, hanem a hívások helyét és időtartamát, illetve a beszélgető feleket rögzítette.

Ezzel Norvégia Németország, Franciaország, Spanyolország, Brazília és India után a hatodik olyan állam, amelyet – Snowden leleplezései szerint – megfigyelt az amerikai hírszerzés. Erna Stolberg miniszterelnök szerint barátoknak nem kellene egymást megfigyelni, és hozzátette, csak konkrét gyanú vagy fenyegetés alapján lenne elfogadható célzott adatgyűjtést folytatni, a felek együttműködésével. A Dagbladet kérdésére a norvég hatóságok képviselői elmondták, hogy nem volt tudomásuk az ügyről, és a két fő telekommunikációs társaság, a Netcom és a Telenor sem vett részt az adatszolgáltatásban.