Vágólapra másolva!
Több mint harmincan utaztak az Angolába tartó utasszállító gépen, senki sem élte túl a balesetet.
Vágólapra másolva!

A Mozambique Airlines TM470-es járata pénteken, helyi idő szerint délelőtt fél 12 előtt szállt fel, és délután kettő után kellett volna leszállnia az angolai főváros, Luanda repülőterén. A gépnek azonban magyar idő szerint péntek este nyoma veszett, eltűnt a radarokról.

Az utasszállító kiégett roncsait szombaton találták meg egy Angola és Botswana határán fekvő nemzeti parkban. A hatóságok közlése szerint a balesetet a gépen tartózkodó 28 utas, és a 6 fős személyzet egyetlen tagja sem élte túl. Az repülőgép fedélzetén a mozambiki és angolai utasokon kívül brazil, kínai és francia és portugál állampolgárok is utaztak.

Bár az első hírek szerint még úgy tűnt, hogy a repülőnek sikerült Rundu város közelében leszállnia, de szombatra kiderült, hogy a gép lezuhant.