Janukovics: Ukrajna kitart Oroszország mellett

Vágólapra másolva!
Kijevben a rendőrök szétvertek egy unió párti tüntetést, az ukrán elnök felháborodott.
Vágólapra másolva!

Mélységes felháborodásának adott hangot Viktor Janukovics ukrán elnök szombaton azzal kapcsolatban, hogy Kijevben erőszakba fulladt egy Európai Unió párti tüntetés. "Mélységesen felháborítanak azok az események, amelyek az éjszaka a Függetlenség téren történtek. Elítélem azokat a cselekményeket, amelyek összetűzéshez és az emberek szenvedéséhez vezettek" - írta internetes oldalán kiadott közleményében Janukovics, azt ígérve, hogy a történtekért felelősek meg lesznek büntetve.

"Megerősítem: egységben vagyunk a közös európai jövőnkkel kapcsolatos választást illetően" - tette hozzá az ukrán elnök.

Szombat hajnalban a kijevi rendőrség a Szabadság téren erőszakkal feloszlatott egy EU-párti tüntetést. Szemtanúk szerint a zömében egyetemistákból álló tüntetőket gumibotokkal verték és rugdosták a rohamrendőrök, még azokat is, akik menekülni próbáltak, és semmiféle ellenállást nem tanúsítottak az oszlatással szemben.

Janukovics a közleményben nem nevezte meg a rendőrséget, mint az erőszak felelősét.
A kijevi rendőrség azzal magyarázta a hajnali oszlatást, hogy a demonstráció akadályozta a főváros újévi fenyőfájának építését. A hatóságok 35 tüntetőt vettek őrizetbe, akiket nap közben elengedtek. A belügyminisztérium szerint 12 rendőr is megsérült a központi téren.

Ukrajnának a vilniusi csúcson kellett volna aláírnia a társulási szerződést az EU-val, de a kormány - megfigyelők szerint Oroszország gazdasági zsarolása miatt - nem sokkal korábban bejelentette, hogy felfüggeszti a szerződés aláírási folyamatát. A lépés miatt Kijevben számos alkalommal tízezrek tiltakoztak. A szombat hajnali oszlatás után néhány órával ismét 40 ezren gyűltek össze a főváros egy központi terén, hogy az ország európai jövőjéért demonstráljanak.