Öt halottból kettő gyerek

Haiyan tájfun, Tízezernél is több áldozata lehet a tájfunnak
Vágólapra másolva!
Magukra hagyott holttestek, tehetetlen hatóságok – a Fülöp-szigeteki Taclobanban és környékén a Haiyan tájfun megcsonkított családokat hagyott maga mögött. A vihar gyorsan elvonult, de mindent leborotvált.
Vágólapra másolva!

„Taclobant porig rombolta a vihar. A város összedőlt épületek, megnyúzott fák rettenetes látványát nyújtja, ahol terjed a fosztogatás, és magukra hagyott holttestek oszladoznak a szabadban” – írta a Twitteren Josh Morgerman amerikai viharvadász, akit társaival együtt a Fülöp-szigetekre lecsapó Haiyan tájfun vonzott a településre. Morgerman beszámolóját a Telegraph brit lap idézi.

A tájfun az egyik legerősebb volt, amit valaha feljegyeztek, a szél sebessége elérte a 313 km/órát. A vihar által felkorbácsolt tenger felől 3 méteres árhullám borította be a települést, de a hullám egyes helyeken elérte a tízméteres magasságot is – írta a BBC.

„A tájfun gyors volt, alig pár órán át tombolt itt, de rettenetes erővel sújtott le a városra. A vihar csúcspontján üvöltött a szél, az ablakok berobbantak, belvárosi, masszív betonból épült hotelünk remegett a szél által nekihordott törmeléktől, és miközben a képek lehullottak a falakról, és a gyerekek hisztérikusak lettek a félelemtől, az egész belvárost elborította egy hatalmas árhullám” – közölte Morgerman.

A Haiyan tájfun műholdképen Forrás: NASA

„A szállodánk első emeletén rekedt vendégek kitörték az ablakaikat, hogy ne fulladjanak bele a vízbe, és segítségért sikítoztak, le kellett tennünk kameráinkat, és matracok segítségével kimenteni őket, az időseket és a sérülteket kézben cipelve.”

„A várost elvágta a külvilágtól a vihar, a kórházak zsúfolásig teltek súlyos sérültekkel, a környező településeket szabályszerűen lekaszálta a szél.” Egyik társa lábát felszakította egy törmelékdarab, miközben egy nőnek segített biztonságba jutni, és műtétre lesz szüksége.

Emberi nézőpontból borzasztó

A pusztítás mértékére jellemző, hogy az ENSZ humanitárius szervezetének becslése szerint az ország 36 tartományában 4,1 millió embert érintett. A halálos áldozatok számát jelenleg 10 ezerre teszik.

A hatóságoknak nagy nehézséget okoz, hogy eljuttassák a segélyszállítmányokat a leginkább érintett területekre. Sok településre még a segélymunkások sem jutottak el, hogy fel tudják mérni, mire lehet szükség. Számos helyen nincs áram, tiszta víz, és alig van élelem. Hiába irányították ide katonák ezreit, és érkeznek folyamatosan a segélyszállítmányok katonai repülőgépeken, az utak megrongálódtak, és nehezen járhatók a törmeléktől.

Tacloban Forrás: AFP/Noel Celis

„Egy sötét és forró, törmelékkupaccá változott hotelben töltött éjszaka után… ki tudtunk jutni a városból egy katonai helikopter fedélzetén…, hullazsákba csomagolt holttestek társaságában… Meteorológiai értelemben a Haiyan tájfun elbűvölő volt, de emberi nézőpontból borzasztó. Ezt nehéz feldolgozni.” A vihar által keltett árhullámot szökőárhoz hasonlította a viharvadász.

„Nem számítottunk semmi jóra, de nehéz előre felkészülni az utcákon fekvő holttestek, a lángoló épületek, a sokkos emberek látványára” – idézte a Telegraph Morgermant.

„A víz térdig ért, és holttestek lebegtek benne az utcákon. Sok halott gyereket láttam. Azt mondanám, öt elhunytból kettő gyerek volt. A házak java része fából épült, és teljesen elpusztult” – idézett a brit lap egy másik szemtanút, Lynette Limet, a Save the Children nemzetközi segélyszervezet kommunikációs igazgatóját, aki a tájfun előtt egy nappal érkezett a városba.

„Végül egy asztal alá bújtam"

Lim a város környéki településeket is felkereste, ahol minden egyes közösség 50–100 halottról számolt be. „Az előzetes kitelepülés mellett döntő családok többsége egy családtagot otthon hagyott, hogy vigyázzon az értékekre, de a többségük nem élte túl a vihart.”

A nőt magát is megviselte az ítéletidő. Annak ellenére, hogy egy masszívabb kormányzati épületben szállt meg, végül szobáról szobára menekült, mert az ablakok sorra törtek be, a tető egy részét leszakította a szél. „Végül egy asztal alá bújtam, a fejemet párnával védve a röpködő szilánkoktól és törmeléktől.”

Taclobanban alig működik a helyhatóság, a kétezer városi alkalmazott közül csupán százan jelentkeztek munkára, a többiek a családjukról igyekeznek valahogy gondoskodni.

A vihar közben elérte Vietnamot az egyik kedvelt üdülőhely, a Ha Long-öböl közelében, időközben csökkent az ereje, de még itt is 140 kilométer per órás szelekkel tombol. 600 ezer embert telepítettek ki az útjába eső településekről.