Akkor is lehallgatott az USA, ha kifejezetten megtiltották

Vágólapra másolva!
Ismerősök láncolatának megfigyelésével is próbálkozott az amerikai titkosszolgálat, ami egy átlagos Facebook-felhasználó kapcsolati hálóját példának véve azt jelenti, hogy ötmillió, egyébként ártatlan embert is lehallgatott az USA, amikor csak egy valakire vadászott. Mindezt azon baráti országokkal szemben tette, akikkel megállapodása volt, sőt ebben kifejezetten megtiltották neki az állampolgárok vizslatását.
Vágólapra másolva!

Olyan brit állampolgárok telefon-, internet- és e-mail-adatait is tárolta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), akik az ég világon semmilyen rosszat nem tettek. Ezt egy olyan titkos megállapodás alapján tették, amelyet a brit titkosszolgálattal írt alá az amerikai partnerintézmény - írta a Guardian az Edward Snowden által kiszivárogtatott lehallgatási dokumentumok alapján.

A lap egy 2007-es dokumentumra hivatkozik, amely elsőként ad arra bizonyítékot, hogy brit állampolgárokat is megfigyeltek. Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Ausztrália, Új-Zéland és Kanada alkotja az "Öt szem" titkosszolgálati megállapodásban részt vevők körét. Az öt ország segíti egymást a titkosszolgálati információk megosztásával. A Guardian szerint eddig azt lehetett tudni, hogy a megállapodás szerint egymás állampolgárait nem figyelik meg.

A Snowden-dokumentumok azonban cáfolják ezt. A 2007-es szabályváltás feljogosította az NSA-t, hogy brit állampolgárok adatait kezelje és elemezze - addig erre nem volt lehetőség. Az NSA véletlenszerűen gyűjtött adatokat, ami a Guardian szerint azt jelenti, hogy olyanokat is lehallgattak, akik nem voltak célpontjai a megfigyelésnek, és nem is gyanúsították őket semmivel.

Ennek magyarázata az NSA módszerében rejlik. A lap szerint az NSA három "ugrás" mélységig nyúló kapcsolati hálókat épített fel, így megvizsgálva egy ember telefonos vagy internetes kommunikációját egy ismerősével, és annak ismerőseivel, illetve annak ismerőseivel. A Guardian viszont rávilágított arra, hogy a három ugrás mélység egy átlagos Facebook-felhasználó esetén ötmillió potenciális megfigyeltet jelent - vagyis lényegében mindenkit lehallgathattak.

A Guardian egy másik, 2005-ös dokumentumból is idézett, amelyet szigorúan bizalmas jellel láttak el. Eszerint az NSA annak ellenére hallgatott le briteket és másokat az "Öt szem"-tagállamokból, hogy a partner kormányok ezt kifejezetten megtiltották az Egyesült Államoknak. A dokumentumban kifejezetten megtiltották, hogy a másik négy kormányt tájékoztassák akár a megfigyelésről, akár az eljárás módszeréről.