Hoszni Mubarakot szabadon engedik

Vágólapra másolva!
Még szerdán kiengedhetik a börtönből Hoszni Mubarakot.
Vágólapra másolva!

Egy kairói bíróság elrendelte szerdán Hoszni Mubarak volt elnök szabadlábra helyezését - közölte egy bírósági és egy biztonsági forrás. A 2011 februárjában megbuktatott államfő az ügyvédje elmondása szerint csütörtökön hagyhatja el a dél-kairói Tora börtönt. Az ügyészség nem fellebbez a döntés ellen.

85 éves Mubarakot, aki 1981-től 2011 februárjáig irányította Egyiptomot, belügyminiszterével együtt tavaly életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték az egyiptomi "arab tavasz" során alkalmazott rendőri erőszakért és több száz tüntető haláláért. Az ítélet ellen mind az ügyész, mind a védelem fellebbezést nyújtott be, a másodfokú tárgyalást még nem tűzték ki.

Mivel a vádlott már több mint két évet töltött börtönben, és Egyiptomban ez a maximális idő az őrizetbe vétel és a jogerős ítélet kimondása között, csakugyan szabadlábra kerülhet, amennyiben elejtik ellene egy másik ügy miatti korrupciós vádakat.

A szóban forgó ügyben a Mubarak család ingatlanjának építéséhez törvénybe ütköző módon felhasznált állami pénzek képezik a vád alapját. A szabadlábra helyezés hátterében pedig az áll, hogy a bíróság visszautalta az ügyet az ügyészségnek, kérve, hogy a vádemelést további négy személyre terjessze ki.

Az illetékes észak-kairói büntetőbíróság egyik tisztségviselője elmondta: a volt államfő az ellene folyó eljárások lezárulásáig otthonában maradhat.