Castro: Nem sejtettem, hogy eddig élek

Vágólapra másolva!
Fidel Castro 87. születésnapja után egy nappal adott interjút egy kubai újságnak. Észak-Koreáról is beszélt.
Vágólapra másolva!

Fidel Castro azért adta át a hatalmat öccsének 2006-ban, mert halálos betegséget diagnosztizáltak nála, írja a brit BBC csütörtökön. A kubai vezető a 87. születésnapja után egy nappal adott interjút egy kubai újságnak, ahol arról beszélt, hogy lelépésekor nem számított arra, hogy még hét évig élni fog.

Az interjúban Castro arról is beszélt, hogy Kuba a nyolcvanas évek elején fegyvereket kapott Észak-Koreától, miután az orosz vezetés figyelmeztette, hogy Kubának egyedül kell megvédenie magát az Egyesült Államokkal szemben.

Ennek ellenére később a Szovjetunió adott fegyvereket Kubának, de addigra Castro eldöntötte, hogy felfegyverez egymillió kubait. Castro azt mondta, Kuba 100 ezer AK típusú gépfegyvert kapott Észak-Koreától.

A múlt hónapban az amerikai hatóságok leállítottak egy hajót, amely Kubából Észak-Koreába szállított fegyvereket. A fegyvereket cukor alá rejtették. Az eset után a kubai hatóságok úgy nyilatkoztak, javításra küldték vissza a fegyvereket Észak-Koreának.