Világhírű festményt próbáltak megrongálni

Vágólapra másolva!
A londoni Nemzeti Galéria egyik legértékesebb festményére egy fotót ragasztottak, az elkövetőt őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

A festményt a Fathers 4 Justice nevű, az elvált apák gyermekláthatási jogainak biztosításáért küzdő brit kampánycsoport egyik tagja próbálta megrongálni. A férfi John Constable 1821-es, The Hay Wain (A szénásszekér) című alkotására ragasztotta egy kisgyermek - valószínűleg saját fia - fényképét. A férfit a Scotland Yard péntek esti beszámolója szerint a helyszínen elfogták és előállították.

A festményt, amely az angliai Suffolk idilli tájképét ábrázolja a címadó szekérrel, a galéria restaurátor szakértői azonnal kivitték a teremből, és sikeresen eltávolították a ragasztóval ráerősített fotót. Az intézmény közlése szerint a rendkívüli eszmei értékű alkotás nem sérült meg.

A szervezet néhány héten belül másodszor hajt végre hasonló tiltakozó akciót: egyik aktivistája június 13-án festékszóróval lefújta a brit uralkodó portréját a londoni Westminster-apátságban. A hatalmas, 9,5 négyzetméteres alkotás II. Erzsébet királynő gyémántjubileuma, vagyis trónra lépésének tavalyi 60. évfordulója alkalmából készült. Az elkövető - akit szintén azonnal őrizetbe vettek - kék festékkel a "Help" (Segítség) szót fújta rá a képre, amelynek javítása azóta is tart.

Már Batmanként is támadtak az elkeseredett apák

A Fathers 4 Justice a mostani két támadás előtt jó ideje nem hallatott magáról, a korábbi években azonban több olyan tiltakozó akciót is végrehajtott, amelyek minden biztonsági intézkedést meghazudtoltak.Leghíresebb mutatványuk az volt, amikor néhány aktivistájuk 2004-ben a parlamenti alsóház üléstermének vendéggalériájáról lila porral - mint kiderült, ártalmatlan, színezett kukoricaliszttel - töltött gumióvszereket hajigált az akkori brit miniszterelnök, az éppen felszólaló Tony Blair felé; az egyik házilagos porbomba el is találta a kormányfőt.

Nem sokkal később egy aktivista Batmannek öltözve a Buckingham-palota fő balkonjára jutott fel, ahonnan jeles ünnepeken az uralkodó és hozzátartozói integetnek az alattvalóknak. A szervezetet olyan elvált apák alapították, akik szerint a brit családjogi törvények megakadályozzák őket gyermekeik rendszeres láthatásában.