Megbünteti Ecuador a Snowdent segítő konzult

Vágólapra másolva!
Engedély nélkül állított ki menlevelet a titkos adatmegfigyelés kiszivárogtatójának Ecuador londoni konzulja, ezért megbüntetik. Edward Snowden a moszkvai repülőtéren ragadt, az amerikai alelnök pedig azért lobbizok, hogy Ecuador ne adjon számára menedékjogot.
Vágólapra másolva!

Az ecuadori elnök közölte szombaton, hogy megbüntetik Ecuador londoni konzulját, mert engedély nélkül állított ki menlevelet Edward Snowden nevére. Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt szerződéses alkalmazottja szivárogtatta ki a sajtónak az ügynökség által végzett titkos adatmegfigyelés részleteit. A 30 éves férfit kémkedéssel, kormányzati tulajdon eltulajdonításával, valamint azzal vádolták meg az amerikai hatóságok, hogy szándékosan közölt titkos hírszerzési információt jogosulatlan személlyel. Amerikai útlevelét érvénytelenítették, azzal tehát nem utazhat.

A Hongkongban bujkáló Snowden június 23-án érkezett Moszkvába az ecuadori irattal, s állítólag azóta is a Seremetyjevo-2 repülőtér tranzitvárójában tartózkodik. Rafael Correa ecuadori elnök szokásos, szombatonként sugárzott rádiós és televíziós nyilatkozatában elmondta, hogy a londoni konzul túllépte hatáskörét a menlevél kiállításával, arra ugyanis nem kapott engedélyt feletteseitől. Az elnök kijelentette: Fidel Narváez konzul minden bizonnyal attól tartott, hogy Hongkong kiadja Snowdent az Egyesült Államoknak, s "kétségbeesésében" döntött az irat kiállítása mellett.

Az ecuadori kormány már többször megerősítette: nem adott felhatalmazást arra, hogy Snowden ecuadori úti okmányt kapjon. A menedékjoggal sem foglalkoztak még, mert Snowden nem lépett ecuadori területre, ami előírás. Az amerikai informatikus Moszkvából - Havanna érintésével - Ecuadorba akart utazni, de azóta sem szállt fel az Aeroflot egyik havannai járatára sem, így a szombatira sem. Helyzete reménytelennek tűnik: érvényes úti okmányok nélkül nem tud repülőjegyet venni és tovább utazni Moszkvából.

Az ecuadori elnök közölte azt is, hogy pénteken telefonon beszélt Joe Biden amerikai alelnökkel. A Correa által összességében "szívélyes hangulatúnak" minősített beszélgetés során Biden azt kérte a dél-amerikai ország vezetőjétől, hogy ne biztosítsanak menedékjogot Snowdennek. Correa azt ígérte, hogy tiszteletben tartják az amerikai véleményt, s ha kapnak kérelmet Snowdentől, a döntés előtt konzultálni fognak az amerikai kormányzattal.