IKEA-házak a menekülttáborokba

Vágólapra másolva!
Fehér sátrak helyett IKEA-házakban szállásolhatják el az ENSZ menekülttáboraiban tengődőket. Az első néhány házat már felállították, és ha beválnak, megindulhat a tömeges gyártás - közölte a világszervezet menekültügyi főbiztossága (UNHCR).
Vágólapra másolva!

Próbaképpen eddig 26 új típusú házba költözhettek be a menekültek Etiópiában, és további 24-be szíriai menekültek Libanonban és Irakban - írja az MTI.

A 17,5 négyzetméter alapterületű házak öt ember elszállásolására alkalmasak. A falak plasztikból készültek a tetőre napelemeket szereltek fel. A menekültügyi szakemberek szerint sokkal komfortosabbak, mint a jelenleg használt sátrak.

Az összeszerelés négy órát vesz igénybe, és nem kell hozzá szerszám. A házak legalább három évig használhatók, míg a sátrak szélsőséges időjárási körülmények között csak hat hónapig bírják.

A házak ezer dollárba kerülnek, vagyis kétszer annyiba, mint egy sátor, de a hosszabb élettartamnak köszönhetően megéri a befektetés. A szakértőket inkább az IKEA-házak súlya aggasztja; hiszen száz kilót nyomnak, míg a jelenleg használt menekültsátrak csak 60 kilósak.