Oroszország lesújt a melegjogi szervezetekre

Vágólapra másolva!
Egy új orosz törvény hatalmas bírságokat szab ki arra, aki "nem hagyományos szexuális kapcsolatokat" népszerűsít.
Vágólapra másolva!

Törvényben tiltották be Oroszországban a homoszexuális kapcsolatok népszerűsítését. Az orosz parlament, a Duma által kedden elfogadott jogszabály súlyos bírságokat szab ki azokra a szervezetekre és személyekre, akik a fiatalkorúak körében "a nem hagyományos szexuális kapcsolatokat" propagálják.

A büntetés magánszemélyek esetében 4-5 ezer rubel (körülbelül 28-35 ezer forint) lehet, de ha az elkövető valamilyen jogi személy vagy szervezet, akár 800 ezer rubeles (több mint 5 és fél millió forintos) büntetést is kiróhat rá a bíróság. Ha pedig valaki a sajtóban vagy az interneten népszerűsíti a homoszexualitást, még ennél is nagyobb büntetésre számíthat.

Az orosz törvényhozás alsóháza elé januárban nyújtották be a törvényjavaslatot, amelyhez hasonló Szentpéterváron és Novoszibirszkben már tavaly hatályba lépett. Oroszországban csak 1993-ban, két évvel a Szovjetunió szétesése után szűnt meg a homoszexualitás mint bűnügyi tényállás, a melegeket azonban továbbra is megbélyegzik.

A törvény tárgyalása alatt a duma épületénél a jogszabály ellen és mellett tüntető csoportok csaptak össze egymással, a rendőrség összesen 20 embert állított elő. Nyikolaj Alekszejev, az eddig sohasem engedélyezett moszkvai melegfelvonulások szervezője szerint a keddi csak a kezdete az összetűzéseknek: az aktivista közölte, hogy szervezete a strasbourgi emberi jogi bíróságon fog panasszal élni a törvény ellen.

A törvény elfogadása után közleményt adott ki az Amnesty International is, amelyben keddet az orosz véleménynyilvánítás szabadságának sötét napjaként emlegetik. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete szerint a törvény azt mutatja, hogy Oroszországban egyre szűkebbre szabják a véleménynyilvánítás szabadságát. "Az állami dumában kedden megszavazott büntető jogszabályokkal az orosz kormány szánalmas kísérletet tesz arra, hogy az orosz társadalom legreakciósabb elemeinek hízelegve növelje népszerűségét, az alapvető jogok és az egyéni identitás megvallásához fűződő jog rovására" - áll az Amnesty International londoni nyilatkozatában.