Alkoholmérgezéssel született egy baba

Vágólapra másolva!
Túl van az életveszélyen egy baba, aki 4,5 ezrelékes véralkoholszinttel született kedden Lengyelországban. Eljárás indul az anya ellen, aki egy italboltban esett össze részegen.
Vágólapra másolva!

A kisfiú állapota stabil, de még napokig tart, amíg az orvosok megmondhatják, milyen súlyosan károsodott a csecsemő veséje, illetve mája - mondta el Zbigniew Jankowski, a Lodzi Egyetemi Klinika igazgatóhelyettese a TVN 24 lengyel televíziós csatornának.

"A vérben ekkora alkoholmennyiség egy felnőtt számára is veszélyes, egy ilyen pici gyermek számára pedig egyenesen életveszélyes" - véli az orvos.

A baba 24 éves anyja a várandósság előrehaladott állapotában, részegen esett össze egy italboltban. A császármetszéssel segített szülés közben a véralkoholszintje 2,6 ezrelék volt. Az államügyészség súlyos testi sértés miatt indít ellene eljárást, az ügybe a gyámügy is bekapcsolódott.