Egymást érik a bányarobbanások

Vágólapra másolva!
A kínai Szecsuan tartományban egy nap alatt két bányában volt robbanás. A legutóbbiban 28 bányász halt meg.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint szombaton a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány egyik szénbányájában robbanás történt, 28-an meghaltak - írja az MTI.

A Hszinhua kínai hírügynökség összesítése szerint a gázrobbanás után 81 bányászt mentettek ki a föld alól. A kimentettek közül 16 sérültet kórházba szállítottak.

Huszonnégy órán belül ez volt a második bányarobbanás abban a térségben, ahol pénteken 12 bányász halt meg egy másik szénbányában történt balesetben.

A dpa német hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Kínában évente több ezer bányász hal meg bányaomlásokban és -robbanásokban.

Az áldozatok pontos számát senki nem tudja, mert sok szerencsétlenséget eltussolnak vagy nem szerepeltetnek a statisztikákban. Sok bányaszerencsétlenséget a rossz felszereltség és a biztonsági intézkedések elégtelensége okoz.