Idegeken táncoló - mit akar a világtól Kim Dzsong Un?

Fiatal és tapasztalatlan, de szeret haditervek előtt fényképezkedni, és szívügyének tekinti az atomfegyvereket. Kim Dzsong Un naponta ellátja a világot címlapsztorival, és most már Szöul, Washington, Peking és Tokió energiáit is leköti. Apjának és nagyapjának évtizedekig jól bejött az őrült ember stratégia. De vajon tudja-e ő is, hogy hol a szakadék széle?

Észak-Korea kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt munkába állt új vezetője most már kiszámítható ritmusban, napról napra emeli a tétet, és valószínűleg az Egyesült Államokat is meglepte, hogy a fiatal, alig harmincévesen diktátorrá előlépett Kim Dzsong Un még mindig tudja tartani a tempót a hírgyártásban.

Phenjanból az elmúlt napokban sűrűn érkeztek a Dél-Koreának és az Egyesült Államoknak szánt fenyegetések, és Kim Dzsong Un néhány szimbolikus jellegű lépést is megkockáztatott. Ilyen volt például a két Korea közötti forródrótkapcsolat megszüntetése, vagy legutóbb az Észak és Dél határán fekvő, a két ország által közösen létrehozott keszongi különleges gazdasági övezet blokád alá vonása. A dramaturgiai ívet legutóbb azzal toldotta meg, hogy hivatalosan is értesítette a Fehér Házat és a Pentagont, hogy támadásra készen állnak az atomfegyverei az Egyesült Államok ellen.

Az Egyesült Államok - bármennyire aggódva figyeli is a történéseket - eddig semmi jelét nem látta annak, hogy Észak-Korea valóban támadni készül. Így egyelőre úgy tűnik, hogy Phenjan konkrét támadás helyett a retorikai hadviselést választotta. Hogy mégis miért figyelik feszülten az észak-koreai sakkjátszmát Washingtonban és Szöulban is, annak mindenekelőtt Kim Dzsong Un eddig megfejthetetlen személyisége az oka.

Kim Dzsong Un felügyeli a hadgyakorlatozó katonákat

Túladagolt izgalmak

"Ezzel a sráccal az a gond, hogy nagyon fiatal és impulzív. Előfordulhat, hogy elmegy a szakadék széléig, és ott sem áll meg" - mondta a CNN-nek Victor Cha Észak-Korea-szakértő. Szerinte az Egyesült Államokra vár a feladat, hogy megmutassa a szerepét még mindig tanuló Kim Dzsong Unnak, hogy pontosan hol is van annak a szakadék széle.

Ha Kim ért a nem túl finom üzenetekből, akkor valószínűleg tudni fogja, mit jelent, hogy az Egyesült Államok néhány B-2-es lopakodó bombázót, B-52-es bombázót és F-22-es lopakodó vadászgépet is a térségbe vezényelt. Más kérdés, hogy az amerikai bombázókról szóló híradások kifejezetten jól jönnek belpolitikai figyelemelterelésként, és a helyzet által megkívánt keménykedés egyértelmű üzenet a népnek és a hadseregnek: Kim kézben tartja a dolgokat.

Kim Dzsong Un eddigi megnyilvánulásaiból ítélve szereti saját kezébe venni az irányítást: ha az Egyesült Államoknak szánt üzenetről van szó, azt személyesen adja át, ha haditervről, annak a kidolgozásában maga is részt vesz, és ezt hatásos fotókkal dokumentálja.

Kim Dzsong Un készültségben

Csak a szokásos őrület

Bár még csak kicsivel több, mint egy éve van hatalmon, egészen tökélyre fejlesztette az amerikai tisztségviselők által csak "őrült ember stratégiaként" emlegetett hozzáállást. Ezt a diplomáciai taktikát már az édesapja, Kim Dzsong Il és a nagyapja, Kim Ir Szen is előszeretettel alkalmazta az elmúlt évtizedekben. Ez alatt az idő alatt a nemzetközi közösség kiismerte a játékszabályokat, és többé-kevésbé alkalmazkodott hozzájuk. Nem volt meglepetés az sem, hogy a szokásos éves amerikai-dél-koreai hadgyakorlat idején rendszerint az észak-koreai vezetés is rákapcsol a katonai erőfitogtatással.

A mostani fenyegetések éppen ezért egyelőre nem sokkolták sem az Egyesült Államokat, sem Észak-Korea szomszédait, úgy sem, hogy megtették a megfelelő óvintézkedéseket, Japán például "felkészült a legrosszabbra", a Pentagon pedig elfogórakétákat készül telepíteni Guam szigetére. Phenjan korábban is fenyegetőzött, barkácsolt néha az atomlétesítményeiben, felvonultatta milliós hadseregét, célba vett néhány dél-koreai hajót. Az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség is tisztában volt azzal, hogy ezek a fenyegetések általában jól álcázott követelések, és Észak-Korea legtöbbször segélyt, pénzt vagy energiát akar kierőszakolni velük.

A mostani forgatókönyv már korábbról is ismerős lehet. Általában úgy kezdődik, hogy Észak-Korea összehoz egy válságot - magyarázta a Time című magazinnak Andrej Lankov, a szöuli Kukmin Egyetem szakértője. A nemzetközi közösség egy idő után feszült és ideges lesz, de ezen a ponton jön a fordulat, Észak-Korea hirtelen tárgyalásokat kezdeményez, és rendszerint sikerül segélyt vagy valamiféle engedményt kizsarolnia cserébe azért, hogy hajlandó visszatérni a status quóhoz. Vagyis az észak-koreaiak gyártanak egy válságot, majd kapnak valamit azért, mert elhárítják a mesterséges krízist.

Hazai közönségnek játszik

Az Észak-Koreáról több könyvet is író Stephan Haggard professzor szerint a nemzetközi közösség idegein táncoló Kim Dzsong Un tulajdonképpen jól átgondolt belpolitikai műveletet hajt végre. Ennek az egyik alapvetése, hogy még több mint egy évvel a beiktatása után sem biztos, hogy Kim Dzsong Unnak sikerült teljes mértékben megszilárdítania a hatalmát. Ennek érdekében Stephan Haggard szerint párhuzamosan erőlteti az agresszív retorikát, miközben a valós katonai műveletek tekintetében visszafogja magát. Kim Dzsong Un számíthat arra, hogy nem Dél-Korea vagy az Egyesült Államok lesz az a fél, amelyik megteszi az első lépést. Vagyis Kim Dzsong Un tekintélyes eredményt mutathat fel otthon: hiszen a fenyegetései elrettentő erejének köszönhetően senki sem támadta meg az országot, és ez nyilván csak neki köszönhető.

Kim Dzsong Un a hadsereg kedvében jár

Észak-koreai szemszögből Kim Dzsong Un és a mellette felsorakozó katonai vezetők egyáltalán nem őrültek, amikor az elmúlt évtizedekben már jól bevált stratégiát alkalmazzák - állítja Joel Wit, a Johns Hopkins Egyetem tanára. "Kis országról van szó, amely a nála sokkal nagyobb hatalmak előtt nem mutathat gyengeséget. Számukra a támadás a legjobb védekezés" - magyarázta az elmúlt hetek kifordított logikáját.

Ebben a jól ismert játszmában azonban Kim Dzsong Un még mindig ismeretlen játékos - mutatott rá a legnagyobb kockázatra Scott Snyder. A Council on Foreign Relations kutatója szerint a harmincéves diktátor nem az apja, Kim Dzsong Il, hanem sokkal inkább a nagyapja, az Észak-Koreában sokkal nagyobb szeretetnek örvendő Kim Ir Szen nyomában jár. Kim Ir Szen is a harmincas éveiben került hatalomra, és neki az első dolga az volt, hogy háborút indított Dél-Korea ellen - emlékeztetett a fiatal diktátorok kiszámíthatatlanságára Scott Snyder.

Bizonyítási vágy

Az észak-koreai eseményeket vizsgáló szakértők visszatérő érve, hogy Kim Dzsong Un harciassága nem annyira a világnak, mint inkább a belső konkurenseknek szól. Egész pontosan annak az elitnek, amelynek támogatása nélkül nem tudná megőrizni a hatalmát. A téma egy másik szakértője, Ellen Kim szerint elképzelhető, hogy Kim Dzsong Un a hadsereg keményvonalas vezetőinek próbál meg a kedvére tenni a fenyegetésekkel.

Vagyis tulajdonképpen teszi a dolgát: fiatal és tapasztalatlan országvezetőként megpróbálja bebizonyítani, hogy alkalmas a feladatra, és ehhez a mostanihoz hasonló válságra van szüksége. Míg Kim Dzsong Un apjának, Kim Dzsong Ilnek évtizedek álltak a rendelkezésére, hogy felkészüljön az ország és a hadsereg vezetésére, addig Észak-Korea mostani fiatal vezetőjének csak néhány éve volt arra, hogy ellesse a diktátori fogásokat az apjától. Sokáig nem is lehetett tudni a létezéséről, az észak-koreaiaknak is csak néhány évvel Kim Dzsong Il halála előtt mutatta meg magát.

Kim Dzsong Un feladatot ad a katonáknak

Nem teljesen alaptalan az a szakértői feltételezés sem, hogy a mostani felfordulás kitervelője nem Kim, hanem a család belső köréhez tartozó nagynénje, Kim Kjong Hui és a férje, Jang Szung Tek. Őket bízta meg állítólag a néhai Kim Dzsong Il azzal, hogy segítsenek megszilárdítani a fia hatalmát, a mostani helyzet pedig kitűnően alkalmas arra, hogy hozzáértő, bátor és tiszteletre méltó katonai vezetőként állítsák őt be az amúgy a mindennapi betevő miatt aggódó észak-koreaiaknak.

Az egymást érő, sokszor hadüzenetnek is beillő fenyegetések ellenére a Time szerint szinte biztosra vehető, hogy Kim Dzsong Un nem akar háborút. Nem feltétlenül az emberi áldozatot sajnálja, ez ugyanis sohasem volt szempont, ha a rezsim tekintélyét kellett megerősíteni. A phenjani vezetést visszatartó legfontosabb erő az, hogy bármilyen háború Észak-Korea és így az észak-koreai rezsim megsemmisüléséhez vezetne. Vagyis bár kiszámíthatatlannak és őrültnek tűnik az észak-koreai rezsim, a legfontosabb szempontja az, hogy hatalmon maradjon.