Óva int a kenyai utazástól a magyar külügy

Vágólapra másolva!
Újraszámolják a szavazatokat a kenyai választás után. A magyar külügy arra kéri a Kenyában tartózkodó magyarokat, hogy figyeljék a híreket, és ha zavargások törnének ki, maradjanak a szállodájukban.
Vágólapra másolva!

A Külügyminisztérium fokozott óvatosságra inti a Kenyába készülő magyar állampolgárokat, mert elképzelhető, hogy zavargások kísérik majd a március elején tartott választások érvényességéről hozandó bírósági ítélet kihirdetését.

A Külügyminisztérium arra kérte az afrikai országban tartózkodó vagy oda készülő magyar állampolgárokat, hogy kísérjék figyelemmel a nyomtatott és az elektronikus sajtó híradásait. Felhívták a figyelmet arra, hogy ha a bírósági ítéletet zavargások követik, ne induljanak útnak, illetve maradjanak a szállodában. Arra kérik az országban tartózkodó magyarokat, hogy a tömegdemonstrációkat mindenképpen kerüljék el.

Megjegyezték, hogy a legveszélyesebbek a nyomornegyedek, valamint Mombasa és Nairobi belvárosa lehet. Emlékeztették a Kenyába készülőket arra, hogy a választások napján Mombasában tizenöten vesztették életüket egy fegyveres támadásban.

Kenyában a legfelsőbb bíróság hétfőn rendelte el, hogy számolják újra az elnökválasztáson leadott szavazatokat azokon a helyeken, ahol a vesztes szerint több voks volt, mint amennyi regisztrált szavazó. A választást Uhuru Kenyatta nyerte meg csekély többséggel még az első fordulóban, amelyben 50,07 százaléknyi szavazatot kapott. Fő ellenfele, Raila Odinga miniszterelnök hamisnak tartja a hivatalosan bejelentett eredményt, ezért közölte, hogy nem ismeri el vereségét.