Ingyen taxi a diszkóbalesetetek ellen

Vágólapra másolva!
Ingyen vagy féláron juthatnak hozzá az osztrák fiatalok a taxicsekkekhez Burgenlandban, az önkormányzatok a diszkóbaleseteket kerülnék el az akcióval.
Vágólapra másolva!

Egyre több burgenlandi település csatlakozik a helyi gazdasági kamara ifjúsági taxicsekk programjához, amelynek az egyik fő célja az, hogy megelőzzék az úgynevezett diszkóbaleseteket. Eddig hetven település csatlakozott a Jugendtaxi programhoz. Az öt euró értékű utalványokat a kamara állítja ki, és a települési önkormányzatok terjesztik. A települések anyagilag is támogatják a programot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ingyen vagy fél áron - vagyis két és fél euróért - szerezhető be az utalvány, fejenként meghatározott számban. A taxisoknál beváltott csekkeket a kamara összegyűjti, és azok ellenértékét - illetve ha ötven százalékos térítést vállalt az önkormányzat, akkor annak a felét - megkapja a településtől.

"Célunk a mobilitás javítása volt, ugyanis itt vidéken nem olyan fejlett a tömegközlekedés, főként hétvégén és az esti-éjszakai órákban nem" - fejtette ki Harald Schermann, a tartományi gazdasági kamara szóvivője. "A fiatalok számára biztonságos és rugalmas közlekedést szeretnénk biztosítani, ha például szórakozóhelyre mennek, vagy onnan jönnek. Természetesen a taxivállalatok számára is előnyös a kezdeményezés, mert így új ügyfelekhez juthatnak" - tette hozzá.

Mint a szóvivő elmondta, a program még 2007-ben indult. Eleinte inkább visszafogott volt az érdeklődés, de az elmúlt két évben ugrásszerűen megnőtt, 30-ról hetvenre gyarapodott a részt vevő községek száma. Eddig összesen százezer utalványt váltottak be a fiatalok a mintegy százötven burgenlandi taxis vállalkozónál. Schermann büszkén tette hozzá, hogy burgenlandi kezdeményezésről van szó, ami egyedülálló Ausztriában. Az ötletnek az ország határain túl is híre ment: Németországból érkezett egy küldöttség a kamarához, hogy tanulmányozza a programot.