Vágólapra másolva!
Ahogy XVI. Benedek lemondása rendkívüli volt, úgy az lesz minden, amit nyugdíjas pápaként csinálni fog. Azt már most lehet tudni, hogy a pápai relikviák közül ragaszkodik néhányhoz - legyen szó akár az öltözetről, akár a megszólításról, az azonban csak később fog kiderülni, hogy mennyire sikerül majd a háttérben maradnia az utódja megválasztása után.
Vágólapra másolva!

Nemcsak az új pápa megválasztása, hanem a régi nyugdíjas éveinek az előkészítése is komoly feladat elé állítja a Vatikánt, az utóbbi ráadásul olyan kérdéseket vet fel, amelyre eddig még nem volt példa. XVI. Benedek hat évszázad után az első katolikus egyházfő, akinek a pápai megbízatása nem temetéssel, hanem egy százötvenezer embert vonzó audienciával ér véget. Így a vatikáni tisztségviselőknek a pápaválasztó konklávé előkészítése mellett a pápa visszavonulását is le kell vezényelniük. Ahogyan a lemondása rendhagyó volt, úgy az lesz minden, amit nyugdíjas pápaként csinálni fog.

Forrás: AFP/Gabriel Bouys
A ruhát megtartja XVI. Benedek

Ami a külsőségeket illeti, XVI. Benedek visszavonult pápaként egyszerű fehér reverendát fog viselni, és a védjegyévé vált piros cipő helyett kézi készítésű barna papucscipőben jár majd, amelyet a mexikói Leónban készítettek és ajándékoztak neki a tavalyi látogatása idején. A pápai gyűrűjétől meg kell válnia, ezt a hagyományoknak megfelelően összetörik majd. A csütörtöki lemondása után már nyugalmazott pápaként fogják emlegetni, a hosszabb verzió szerint pedig XVI. Benedek Őszentsége, Róma nyugalmazott főpapja lesz.

XVI. Benedek árnyékában

Ezeknek a külsőségeknek természetesen fontos üzenetük van. A XVI. Benedek lemondása óta eltelt két hétben több vatikáni tisztségviselő is felvetette, hogy a pápának vissza kellene térnie a hagyományos fekete papi reverendához és a "Róma nyugalmazott főpapja" címhez, mert így elkerülhető, hogy állandóan összekeverjék az utódjával. Úgy látszik azonban, hogy XVI. Benedek ebben nem talál kivetnivalót, így marad a pápaságot idéző öltözetnél és megszólításnál.

Az új egyházfő megválasztása után egészen különleges helyzet áll elő, hiszen két embert is őszentségének fognak nevezni, ráadásul mindketten a Vatikánban élnek majd. Az egyház ennek ellenére kitart amellett, hogy a volt és az aktuális pápa egymás mellett élése nem fog konfliktushoz vezetni. A CNN szerint viszont több bíboros nem olyan biztos ebben. Néhányan nem nyilvánosan panaszkodtak, mert szerintük az új pápának nehezebb dolga lesz, mert az elődje még a közelében van. Egy svájci teológus, Hans Kueng a Spiegel című német lapnak azt mondta: XVI. Benedek jelenléte miatt fennáll a veszélye annak, hogy a Vatikánban lesz egy "árnyékpápa", aki visszavonult ugyan, de közvetve még így is befolyásolni tudja a vatikáni ügyeket.

Forrás: AFP/Filippo Monteforte
Castel Gandolfóban két emeletet foglalhat el

Bár XVI. Benedek azt mondta, élete hátralévő éveit a világtól távol fogja tölteni, igazság szerint nagyon is szem előtt lesz, hiszen az új otthonát a vatikáni rádiótorony szomszédságában rendezik majd be gyönyörű kilátással a Szent Péter-bazilikára. Innen valószínűleg nemcsak a Vatikánba elzarándokoló híveket, hanem az utódját is figyelni tudja majd.

Fura helyzetet teremthet az is, hogy XVI. Benedek titkára és bizalmasa, a Vatikán George Clooneyjaként is emlegetett Georg Gänswein álláshalmozóként két főpapot is szolgálni fog: Benedekkel fog élni a volt pápának kialakított vatikáni kolostorban, miközben az új pápa ügyeit is intézi. A vatikáni szóvivő szerint a titkár feladatainak megosztása logikus, és az egyszerűség kedvéért választották ezt a megoldást. Az egyelőre még nem világos, hogy az új pápa mit szól majd ahhoz, hogy a személyi titkára két állásban dolgozik.

A lemondása bejelentésekor a pápa arról beszélt, hogy a következő éveket imádkozással fogja tölteni az egyházért. Bátyja, Georg Ratzinger szerint azonban ennél gyakorlatiasabb módon is kész a továbbiakban is részt venni az egyház életében, mégpedig úgy, hogy tanácsokkal látja el az utódját - amennyiben erre igény mutatkozna.

Vissza a könyvekhez

XVI. Benedek valószínűleg nem fog unatkozni annak ellenére sem, hogy hirtelen rengeteg szabadideje lesz. Írni és olvasni is fog, ez utóbbi tevékenységben segítségére lesz az a mintegy húszezer kötetes könyvtár, amelyet még 2005-ben, pápává választása után rendezett be vatikáni rezidenciáján. A BBC szerint előtérbe kerülhet a pápa két másik kedves időtöltése: a zongorázás és a régi fekete-fehér vígjátékok nézése, és legalább egy macska, Contessina is megédesíti majd nyugdíjas napjait.

A Vatikán nyilvánvalóan nem készült pápai nyugdíjfolyósításra, hiszen Benedek elődei esetében erre nem volt szükség, mivel életük végéig hivatalban maradtak. Valószínű, hogy ennek ellenére az egyház folyósít majd neki némi pénzt, olasz sajtóértesülések szerint a visszavonult papok átlagosan 2500 eurót kapnak. XVI. Benedeknek mindazonáltal nem lesz szüksége sok pénzre, hiszen a lakhatását és az ellátását is biztosítja a Vatikán.

Forrás: AFP/Osservatore Romano
Nyugodtan sétálgathat a titkárával a pápa

Új otthonában lesz segítsége is. A személyi titkára mellett számíthat a pápai háztartást eddig vezető nővérekre, Carmelára, Loredanára, Cristinára és Rossellára, az inasára és az orvosára is.

XVI. Benedek az utódja megválasztását a második Vatikánnak nevezett Castel Gandolfóban fogja végigkövetni. Az itteni pápai rezidencián két emelet, valamint egy magánkápolna áll XVI. Benedek és kísérete rendelkezésére. Le kell mondania viszont arról a 100-120 svájci gárdistáról, aki biztosította az egyházfőnek kijáró védelmet, innentől a vatikáni rendőrség gondoskodik majd a személyes biztonságáról. A pápai rezidenciáról a Vatikánon belüli Mater Ecclesiae kolostorba költözik majd XVI. Benedek. A Szent Péter-bazilika mögötti épületet most alakítják át. Bár korábban felvetődött az is, hogy esetleg elhagyja a Vatikánt, és visszaköltözik szülőföldjére, Bajorországba, a 89 éves bátyja szerint ez kevéssé valószínű. "Egy öreg fát nem lehet átültetni" - mondta Georg Ratzinger.

A teológus végzettségű Benedek a papi teendőket valószínűleg tudományos munkára cseréli majd. Nem sokkal a lemondása bejelentése előtt vetődött fel, hogy esetleg elkezd dolgozni a negyedik enciklikáján. Nem valószínű azonban, hogy ha írni fog is, a műveit még életében megjelentetik, ezzel ugyanis azt a látszatot keltenék, hogy beavatkozik az utódja munkájába.

Az egyházi tanításokat a közösségi oldalakon követők átmeneti szünettel szembesülnek majd. A pápa @Pontifex néven futó Twitter-fiókján keresztül elköszön majd a csaknem 2,5 millió követőjétől, a pápai iPad-ről azonban egy ideig biztosan nem érkezik több bejegyzés.