Vadnyugati módszerrel állítottak meg egy francia vonatot

Vágólapra másolva!
A vadnyugati vonatrablásokhoz hasonló jelenet játszódott le Marseille közelében, amikor 15-20 fiatal feltartóztatott egy szuperexpresszt. A vonatba végül nem jutottak be, de az utasok között így is kitört a pánik.
Vágólapra másolva!

Vészjelző fényekkel bírt megállásra egy csapat fiatal egy TGV-szerelvényt Marseille elővárosában - írta a France24 angol nyelvű francia hírportál.

A 150 utassal közlekedő szuperexpressz megállítása után a fiatalok megpróbáltak bejutni a vonatba, és hangosan nevetve verték az ablakokat. Az utasok közül többen pánikba estek - számoltak be a szemtanúk.

A 15-20 fős csoport tagjai az ajtókat végül nem tudták kinyitni, egy tárolódobozt viszont igen. Az abból kivett füstjelző gránátok közül aztán többet a vonatra lőttek, és megrongálták az ablakokat. A kiérkező rendőröket előbb kővel dobálták meg, majd elmenekültek.

A rendőrök a szemtanúk segítségével tíz garázdát azonosítottak, és őrizetbe vettek. A francia médiának nyilatkozó rendőri vezető szerint "vadnyugati" volt a jelenet. Hozzátette, hasonló esetek már korábban is előfordultak tehervonatokkal, amelyeket az elkövetők ki is raboltak. Itt a jelek szerint másról volt szó, a fiatalok inkább feltűnést akartak kelteni, semmint rabolni.