Vágólapra másolva!
A román Új Jobboldal nevű, szélsőségesen nacionalista szervezet nyolc tagja tüntetett hétfő délelőtt a kolozsvári magyar főkonzulátusa előtt. A megmozdulást kéttucatnyi újságíró és tucatnyi rendőr követte figyelemmel.
Vágólapra másolva!

Az Új Jobboldal tagjai egy több méter hosszú transzparensen kinyilvánították, hogy ellenzik a magyar szeparatizmust, és a nemzeti egységet képviselik. A tüntetők "ajándékcsomagot" is hoztak a főkonzulnak, azt a bezárt intézmény kapujában hagyták.

Codrin Goia, a szervezet propagandaosztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a becsomagolt bocskorral arra kívánnak emlékeztetni, hogy a román hadsereg szabadította fel 1919-ben a magyar fővárost a kommunisták hatalma alól. A csomag egy Ardealul (Erdély) márkanevű májpástétomot is tartalmaz, amellyel azt akarják jelezni, hogy csak ezt az Erdélyt tartják eloszthatónak, Románia területét nem.

A román hírtelevíziók élő helyszíni tudósításokban számoltak be a megmozdulásról.