Leállt a záhonyi határátkelő

Vágólapra másolva!
Tiltakozók zárták le a záhonyi határátkelő ukrán oldalát, ezért leállt a forgalom a határállomáson. A teherautóknak Románián, vagy Szlovákián keresztül kell kerülniük.
Vágólapra másolva!

Leállt a forgalom a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson vasárnap délelőtt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője az MTI-vel. Tamásné Berki Bianka elmondta: az ukrán fél arról tájékoztatta a magyar hatóságokat, hogy az átkelőhely csapi oldalán blokád miatt nem tudják fogadni az utazókat. A szóvivőhelyettes hozzátette, arról nincs információ, hogy kik és miért tiltakoznak a határállomás ukrán oldalán.

A rendőrség Záhony-Csap helyett a személyforgalomban utazóknak a szintén-éjjel nappal nyitva tartó Beregsurány-Asztély és Tiszabecs-Tiszaújlak, valamint a 7 és 19 óra között nyitva tartó Barabás-Mezőkaszony, illetve a 8 és 16 óra között utasokat fogadó Lónya-Harangláb közötti határállomást javasolja az átkeléshez.

A teherforgalomban utazóknak viszont nincs lehetőségük magyar-ukrán határállomást választani Záhony-Csap helyett, nekik, ha sietős az útjuk, kerülniük kell Szlovákia vagy Románia felé.