21 év alatt tilos a prostitúció Amszterdamban

Vágólapra másolva!
Az amszterdami önkormányzat döntésének értelmében 18 helyett, már csak 21 éves kortól dolgozhat valaki prostituáltként legálisan. Arról is döntöttek, hogy a bordélyházaknak korábban be kell zárniuk.
Vágólapra másolva!

Az amszerdami önkormányzat - Hollandiában elsőként - felemeli a legális prostitúció korhatárát 18-ról 21 évre, és emellett arra kötelezi a bordélyházakat, hogy zárjanak be a késő esti órákban - írják a közleményükben. A közlemény szerint az önkormányzat azért döntött így, mert azt remélik, ezzel gátat tudnak szabni az utóbbi időben elaszaporodott visszaéléseknek. Az elmúlt években rendszeresen bukkantak fel olyan történetek, ahol fiatal lányokat prostitúcióra kényszerítenek vagy gazdaságilag kizsákmányonak.

A bordélyházak üzemeltetőinek a jövőben több feladatuk lesz visszaélések megelőzésében is. Üzleti tervet kell készíteniük arra vonatkozóan, hogyan védik meg a prostituáltak jogait, hogyan előzik meg az emberkereskedelmet vagy hogyan biztosítanak normális munkakörülményeket az alkalmazottaik számára. Az amszterdami magyar prostituáltakról szóló riportunkat itt elolvashatják.