Autót és házat is felgyújtott a tokiói ámokfutó

Vágólapra másolva!
Gyújtogatót keres a japán rendőrség, aki Tokió egyik kerületében négy óra leforgása alatt hét helyen okozott szándékosan tüzet - jelentette az Aszahi japán tévécsatorna vasárnap.
Vágólapra másolva!

A gyújtogatások a japán főváros Kita negyedében történtek még péntek délután. Az ismeretlen először egy futon matracot gyújtott fel, majd egy közeli teherautó kapott lángra. Egy órával később egy lakóövezetben lobbantak fel a lángok, amelyek több száz négyzetméteren terjedtek el a házak között.

A gyújtogatásokban legalább hárman megsérültek. A hatóságok szerint vélhetően egy emberhez fűződik a kis körzeten belül négy óra alatt fellobbanó hét tűz.