Vágólapra másolva!
Előretörtek a függetlenek a liechtensteini választásokon, új pártjuk négy képviselőt, köztük egy transzvesztitát delegál a parlamentbe. A kormányzó pártok ugyanakkor hatalmon maradnak, az új miniszterelnök az eddigi rendőrfőnök lesz.
Vágólapra másolva!

Az eddigi rendőrfőnök, Adrian Hasler vezeti majd az új kormányt Liechtensteinben. A hercegségben tartott vasárnapi parlamenti választásokon a Haladó Polgári Párt (FBP) végzett az élen. A választásra jogosultak négyötöde járult az urnákhoz.

Az FBP a hivatalos végeredmény szerint a szavazatok 40 százalékát szerezte meg, amivel 10 mandátumhoz jutott a 25 tagú parlamentben (Landtag). Ez az eddiginél egy képviselői hellyel kevesebb, de a párt még mindig jobb eredményt ért el, mint a kormányfőt mostanáig adó Hazafias Unió (VU), amely 33,5 százalékkal csak 8 mandátumot szerzett.

Bár mindkét, a hercegi házat támogató polgári pártra kevesebben voksoltak, ezután is - mint évtizedek óta - ők alakíthatnak koalíciós kormányt. Váratlanul jól szerepeltek viszont a függetlenek (DU), az első ízben indult párt négy mandátummal a hercegség harmadik legerősebb politikai tömörülése lett. Soraikban van egy bankár, egy jogász, egy kommunikációs szakember és egy 60 éves transzvesztita autószerelő - számolt be az AFP hírügynökség.